Eldőlt, hol fogadja női válogatottunk a franciákat
Megvan a helyszíne az Európa Kupa mérkőzésnek, a lányok Egerben játszanak a franciák ellen. Három hét múlva női válogatottunk a franciákat fogadja, méghozzá Egerben. „A továbbjutásunk remélhetőleg nem lehet kérdéses, ugyanakkor az sem mindegy, hányadik helyen sikerül ezt kivívni, hiszen a csoportelsők azonnal négybe jutnak az Európa Kupa hatos döntőjét illetően. A kísérleti fázisnak vége, […]

Sike József csapata egy kislányon segít. Egy 12 éves kislány, Margarita gyógykezelésében segít a csapat. A jótékonyság nem áll messze a klubunktól, hiszen Mikulás és karácsony környékén minden évben édességekkel, játékokkal és gyümölccsel megrakott csomagokkal lepjük meg a Gyermekegészségügyi Központ kis betegeit – mondta Bachner András a klub elnöke az eszak.hu-nak. Hozzátette, mivel az MVLC meccseire […]
Debrecenben okozhat meglepetést az UVSE. A hajdúságiakhoz látogat az UVSE. Benedek Tibor csapata meglepetést is okozna, amit a DEbrecen megakadályozna. Nagyon jó az összhang csapaton belül, az viszont tény, hogy még egy kicsit össze kell érnünk, meg kell tanulnunk egymás szokásait és a kommunikációban is fejlődnünk kell. Ennek ellenére egy nagyon jó közösség gyűlt össze […]
Pénteken már megkezdődik a 2. forduló. Október 3-a után, ismét visszatérnek az elsőosztályú küzdelmek. Férfi ob I, alapszakasz, 2. forduló (2018. októbe 19-20.) A-csoport: Szombat: 17.00 BVSC-Zugló – AVUS Szombathely 18.00 FTC-Telekom Waterpolo – PVSK-Mecsek Füszért 18.00 ZF-Eger – KSI 19.00 RacioNet-Honvéd – Metalcom Szentes B csoport: Péntek: 19.15 Debreceni VSE-UVSE Szombat: 16.00 Szolnoki Dózsa-VasasPlaket […]
Két címet is besöpörtünk a FINA-nál. Kemény Dénes arról tájékoztatta az nso.hu-t, hogy két elismerésben is részesült férfi válogatottunk. Mint ismeretes, férfi válogatottunknak négy nagy tornája is volt. Az Európa Kupa és az Európa-bajnokság nem sikerült jól, előbbin 6., utóbbin 8. helyen végzett az együttes, azonban a Világkupán ezüstérmet akasztottak Märcz Tamás fiainak nyakába, még […]
Már le is pörgött a BL nyitánya. A Fradi és a Szolnok győzött, az Eger kikapott. A magyaros eredményekről már szóltunk: két győzelemmel és egy vereséggel zárták csapataink az első kört. A Szolnok, FTC győzött, még az Eger kikapott Barcelonában. Ami a további eredmények illeti, az A-csoportban az Brescia és a Recco idegenben győzött, még […]
A Tisza-partiak hazai pályán győztek a BL újonc ellen, még az Eger idegenben vérzett el. A Szolnok egyetlen góllal volt jobb a Jadran Splitnél. A magyar csapatban Bátori és Szatmári volt a vezér, ők összesen hét találatot termeltek. Az Eger már nem volt ennyire sikeres, a hevesi együttes a Barceloneta vendégeként szenvedett ötgólos vereséget. Bajnokok […]
A Ferencváros a főtáblán is folytatta győzelmi szériáját. A Fradi hosszú idő után ismét a BL főtáblán szerepelhet, ahol az első fordulóban a Dinamo Moszkvát fogadta. A mérkőzésen az első negyed 2-2-es eredménye után, a második nyolc percben Varga Dénes vezetésével 6-2-re elhúzott a zöld-fehér együttes. A nagyszünetben 7-4 állt az eredményjelzőn. A fordulás után […]
A Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi ülésén négy új tisztségviselőt került kinevezésre az egyes bizottságok élére. dr. Marosvári Attila, Mucskai Péter, Székely Balázs és Molnár Péter munkáját megköszönte Vári Attila elnök és a helyükre – az elnökség jóváhagyásával – új tisztségviselőket is megválasztották: Így lett dr. Ugrin Tamás a Versenyfelügyeleti Bizottság elnöke, Fodor Rajmund ezen bizottság titkára, dr. […]
Varga Tamás ismét edzéseket vezényel az utánpótlás csapatunknak. Október 18-án és 19-én a Szőnyi úton és a Margitszigeten fognak tréningeket vezényelni a 2004-es válogatotzunknak. Meghívottak: Galambos Marcell, Gyapjas Viktor, Csite Lóránd, Király Patrik, Barics Bence, Pál Szabó Norbert, Szalai Péter, Kis Ferenc, Deák Máté, Árvai Erik, Lengyel Bálint, Pocsai Péter, Gombos Ádám, Országh Mihály, Szabó […]
A Tisza-partiak a nagy visszatérő ellen ugranak vízbe. Mint ismeretes, A Jadran Split ellen kezdi meg a Szolnok a BL főtáblát. A horvát csapat legutóbbi 24 éve szerepelt az elit körben. A Tisza-partiaknál is akad érdekesség, hiszen a játékosból edzővé avanzsált Zsivko Gocics fogja először harcaba indítani övéit. A szerb tréner így fogalmazott: Nagyon jók a […]
Az A-Híd OSC Újbuda a spanyol CN Terrassa együttesével találkozik a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjében. Az európai szövetség (LEN) keddi beszámolója szerint a sorsoláson eldőlt, hogy a magyar csapat idegenben kezdi a párharcot, amelynek első felvonására november 21-én a katalán városban kerül sor, míg a visszavágót december 5-én rendezik Budapesten. Eurokupa, negyeddöntő: CN Terrassa (spanyol) […]
A férfi OB I szünete alatt sem lazsált a Miskolc. Sike József együttese az elmúlt héten a Spandau 04 csapatát látta vendégül. Érdekesség, hogy az előző évben a magyar csapat utazott Németországba, most pedig viszonozta az ott töltött időt. A két csapat közös edzésekkel és kétkapukkal készült az elkövetkezendő megméretésre. Holnap a Spandau már a […]
Megkezdődnek a főtáblán a küzdelmek. Szerdán elindul a BL 2018/2019-es szezonjának főtáblája. Nos, az A-csoport két magyar csapatot is üdvözölhetünk. Az Eger a Barceloneta ellen, még a Fradi a Dinamo Moszkva csapatával szemben kezdi meg – reméljük – menetelését. A Szolnok a B-csoportba kapott besorolást, ahol a Jadran Splitet fogadja szerdán 19 órától. Bajnokok Ligája […]
A talján válogatott szövetségi kapitánya, erős kerettel készül Montenegró ellen. Közeleg az Európa Kupa 1. fordulója, melynek egyik csúcsmeccse az olasz-montenegrói találkozó lesz. A talján válogatott mestere keretet hirdetett. Egy nagy visszatérő van a csapatba Matteo Aicardi sérülése után ugrik ismét vízbe. Érdekesség, hogy nem kísérletezik ezúttal Campagna, hiszen a csapatba olyan kiválóságok kerültek be, […]
Már a héten is megkezdődik a BL küzdelmei Bajnokok Ligája főtáblájának: 1. forduló – október 17., szerda: A-csoport: CNA Barceloneta (spanyol)-ZF-Eger Steaua Bucuresti (román)-AN Brescia (olasz) Crvena Zvezda (szerb)-Pro Recco (olasz) FTC-Telekom-Dinamo Moszkva (orosz) B-csoport: Szolnoki Dózsa-Jadran Split (horvát) Mladost Zagreb (horvát)-Waspo Hannover (német) VM Verona-Olympiakosz (görög) Spandau 04 (német)-Jug Dubrovnik (horvát) 2. forduló, november […]
Háromszoros olimpiai bajnokunk Californiában pihen. Néha szokott csak hírt adni magáról Kásás Tamás. Most Instagram oldalára posztolt egy képet, ahogy éppen Los Angelesben pihen. Megállapítható, hogy az egykori klasszis még mindig jól néz ki, íme… A bejegyzés megtekintése az Instagramon Kásás Tamás (@tommaso5) által megosztott bejegyzés, Okt 14., 2018, időpont: 6:11 (PDT időzóna szerint)
Beindul a BL főtáblája, folytatódik az Ob I. Két fő esemény is fogja borzolni a kedélyeket ezen a héten. Először szerdán az Eger, a Szolnok és a Fradi részvételével megkezdődik a Bajnokok Ligája főtáblás küzdelmei, majd a férfi Ob I folytatódik a hétvégén, ahol a második kört rendezik. Ezentúl még lesz női Ob I, és […]
Már csak két 100%-os csapat van a másodosztályban. A Nagykanizsa és a Vasas négy forduló után is hibátlan mérleggel rendelkezik a férfi Ob I/b-ben, előbbi a Debrecent, utóbbi a MAFC együttesét győzte most le. Ami a további eredményeket illeti Az ASI, az YBL ésa BHSE három győzelemnél jár, még a Fradi az EKE ellen botlott. […]