Edzés után, ebéd mellett pihentek meg a Kemény-legények

mastersvbMillennium02Javában zajlik Kásásék felkészülése a világválogatott ellen. Most azonban a tréningek utáni pihenőbe engedtek betekintést egykori klasszisaink.  Mint ismeretes, a Millennium Masters ismét vízbe ugrik a nyáron, ezúttal Kásásék ellenfele a világválogatott lesz július 31-én a Duna Arénában. A csapat már javában készül a megméretésre, ez Instagram oldalukon jól nyomon követhető, ahol újabb fotót posztoltak […]

Read More

Új edző a Debrecennél

kadarkalmandvseKét csapatot is kapott az új tréner a klubnál. Fotó: dvse.hu / Nagy Anita Legutóbbi klubja edzőként a Nagyvárad volt, majd szeptembertől a Debrecen fiú ifjúsági és OB I/B-ben szereplő csapatát veszi át Kádár Kálmán – adta hírül a dvse.hu. – A közös történet úgy kezdődött, hogy mi tavaly ideköltöztünk a családommal Debrecenbe. Korábban együtt játszottam […]

Read More

Naptárat elő – Íme, ez vár ránk júniusban

Budapest, 2017. július 25.
Az orosz Alekszej Bugajcsuk (b) és Vámos Márton (j) a férfi vízilabdatorna negyeddöntõjében játszott Magyarország - Oroszország mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 25-én. A magyar válogatott 14-5-re gyõzött.
MTI Fotó: Czagány BalázsJön a válogatott szezon. Ebben a hónapban rögtön láthatjuk is a női és a férfi csapatunkat. Bár még június elején Bl nyolcas döntőt vív a Szolnok és az Eger, aztán már a válogatottaké a főszerep. Férfi csapatunk a világliga szuperdöntőben küzd meg Budapesten, még a lányok a hónap végén felkészülési tornán vesznek részt. A júniusi […]

Read More

Megvannak Kásásék ellenfelei – Kihirdették a világválogatott névsorát

általanos kép0123Kihirdették a világválogatott keretét, amely az olimpiai bajnok magyar vízilabdázókból álló Millennium Masters nevű csapattal játszik gálamérkőzést július 31-én a Duna Arénában. A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint a korábbi legnagyobb ellenfelekből álló világválogatott edzője a négyszeres olimpiai bajnok mester, Ratko Rudic. Játékosai között ott lesz többek között az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnok, és háromszoros […]

Read More

Meglepetés a világliga negyeddöntőjében!

oroszorszagotos01Kunshanban Oroszország meglepte riválisát, az amerikaiak erőt demonstráltak Kínában nyolc csapat részvételével zajlik a Világliga szuperdöntője. A csoportmeccsek után már a negyeddöntőket rendezték meg. A mai meccseken a spanyol-orosz találkozó különösen pikánsra sikerült, ahol a rendes játékidő nem hozott döntést. A meccs érdekessége, hogy az esélyesebb ibériaiak már 7-5-re mentek az utolsó negyed előtt, mikor […]

Read More

Horvátország trónján a Jug Dubrovnik

jugbajnok201801A Regionális Liga után, a horvát bajnokságot is behúzta a Jug. Fotó: hvs.hr Ahogy az Adria Liga fináléban is, úgy a horvát bajnokság döntőben is összefutott a Jug és a Mladost. Az egyik fél három nyert meccsig tartó párharcban végül nem sima söpréssel, hanem 3-1-es összesítéssel lettek “csak” bajnokok Bijacsék. A Jug zsinórban harmadszor, összesítésben […]

Read More

Hárman távoztak Szombathelyről

szombathelymatajsz1A vezetőedző értékelte az idei évet valamint Matajsz Márk bejelentette, hogy hárman elhagyták a klubot. A Szombathely újoncként a 12. helyen zárta a férfi Ob I-et. Vladimir Cvetic már szezon közben távozott, és Rustan Ukumanovval sem hosszabbítunk szerződést – mondta Matajsz Márk az aligator.hu-nak, hozzátéve, Kutasi Rómeó pedig abbahagyta a vízilabdát, kizárólag edzőként dolgozik tovább klubunknál. […]

Read More

Teljes az Eger kerete a következő szezonra!

nikolamurisics01A hevesiek bejelentették a 14. játékosukat is. A görög válogatott pólós centerposztra érkezik.  Teljes az Eger kerete is a 2018/2019-es idényre. Első alkalommal Dabrowski Norberttel beszéltem az Egerbe igazolásom lehetőségéről, majd, amikor mi ketten kezet fogtunk, utána következett az elnök, Bárány Attila, sokáig viszont nem kellett gondolkoznom, mert a magyar bajnokság minden játékos álma – […]

Read More

Ex-női szövetségi kapitányunk ül le a Honvéd kispadjára

honved201701Megvan a Honvéd új vezetőedzője, vannak érkezők is csapatnál. Merész András lett a férfi vízilabda ob I-ben szereplő RacioNet-Honvéd vezetőedzője, akinek irányításával és az új igazolásokkal közelebb kerülne az élmezőnyhöz a fővárosi együttes. A klub szerdai sajtótájékoztatóján az utánpótlásból feljebb lépő szakember mellett a friss bajnok Ferencvárostól érkező Szirányi Balázst, az Universiade-győztes Juhász Zsoltot, a […]

Read More

Férfi Ob I, átigazolás: Szentesen is teljes a jövő szezonbeli keret!

szentes20171001A Kurca-partján is már összeállt a következő idénybeli csapat. Két új légiós érkezik az együtteshez. A Szentes a nemrég véget ért bajnokságban a 11. helyen zárt. A klub vezetése nemsokat várt az új keret bejelentésével. A klubot továbbra is Pellei Csaba vezeti, még a másodedző Horváth Tamás maradt, további két évre hosszabbítottak szerződést. A csapat […]

Read More

Az Ortigia megtarthatja az ex-egri pólóst

Ortigia-Vapenski-2018Jó szezont futott az olasz pontvadszatban az Ortigia és az Egerben is pólózó szerb balkezes, így minden esély megvan rá, hogy maradjon. Mint ismeretes, az Ortigia a negyedik helyen zárt az olasz bajnokságot. Az eredményben hathatós segítséget nyújtott Boris Vapenski is, akit megtartana az olasz klub. További hír Olaszországból, hogy a Teleki Andrást a soraiban […]

Read More

Férfi Ob I: Megvan a Vasas új kerete!

vasas2017csapat01Alig ért véget a bajnokság az angyalföldi klub máris bejelentette a 2018/2019-es szezonra csapatát. Hat érkező van az együttesnél.  Teljes a piros-kékek kerete az új szezonra – számolt be a vasassc.hu. A távozók között, mint már megírtuk Steinmetz Ádám, Bóbis Máté szerepel. Babay Árpád a serdülőcsapat kispadjára ül le, még Tihanyi Bernátra az Ob I/b-s […]

Read More

Kemény Dénes: a leghelyesebb lépés, ha nem folytatom

kemenydenes012Az egykori sikerkapitány nem foglal állást utódjával kapcsolatban. Mint ismeretes, októbertől már nem Kemény Dénes irányítja a Magyar Vízilabda Szövetséget. Az InfoRádió kérdésére elmondta, “azt gondoltam, hogy az a leghelyesebb lépés, ha én szeptembertől nem folytatom”. A portálnak kifejtette, hogy a Szövetség most olyan kihívások előtt áll – induló világversenyekre való felkészülés, a nemrég beérkezett több száz TAO […]

Read More

Pázmányi Gábor újra az MVLSZ elnökségében

BVLSZ01Régi-új tagot választott a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségébe. – Ha jól tudom ismét beválasztották a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségébe, bár a közleményben a neve valamiért nincs leírva! Miért vállalta ismét és hogyan látja most a helyzetet? Pázmányi Gábor: Igen én is úgy tudom, hogy ismét tag vagyok! Hogy a közleményben nincs leírva a nevem abban megértő […]

Read More

Kemény Dénes lemondott!

Kemeny DenesMTI01Kemény Dénes ősszel távozik a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöki posztjáról. A szakember az MVLSZ honlapjának adott, kedden közzétett interjúban beszélt arról, hogy szeptember végétől nem folytatja az elnöki munkát.    “Ezúton szeretném bejelenteni, hogy miután a szeptemberi férfi világkupával véget ér a válogatott szezon, szeptember végétől nem folytatom az elnöki munkát. Addig természetesen ellátom […]

Read More

Európa-szerte befejeződtek a bajnokságok!

spanyolbajnoksag2018Nem csak Magyarországon, hanem nagyon sok országban befejeződtek az elmúlt hétvégén a bajnokságok. Fotó: rfen.es A spanyoloknál ismét a Barceloneta ült fel a trónra, immár tizennyolcadszor. Kiemelkedő, hogy csak úgy, mint a Recco ők is egymásután tizenharmadszor hódították el a serleget. A fináléban a Terrassa együttese volt  a katalán klub ellenfele. Az olasz bajnokságban a […]

Read More

Női válogatott: Bíró Attila kijelölte a célt!

Budapest, 2017. július 24.
Bíró Attila szövetségi kapitány (k) a nõi vízilabdatorna negyeddöntõjében játszott Görögország - Spanyolország mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 24-én.
MTI Fotó: Czagány BalázsAz éremszerzés a célja a magyar női vízilabda-válogatottnak a júliusi barcelonai Európa-bajnokságon, melyre a keret címvédőként hétfőn kezdte meg hathetes felkészülését. Bíró Attila szövetségi kapitány a gárda hétfői sajtónyilvános edzésén elmondta, az első hetet Herceg Noviban tölti majd a társaság, s a korábbi években megszokottaktól eltérően ezúttal már korán elkezdik a taktikai elemek átvételét is […]

Read More

Nagy hazatérő – Amerikából igazolt az Eger

tothbendeguzMegvan a hevesi együttes tizennegyedik játékosa a következő idényre. Decker Ádám, Hosnyánszky Norbert, Sztrahinja Rasovics, Angelosz Vlahopulosz, Marko Avramovics, Valics Bence, Biros Barnabás, Csiszár Boldizsár, Kürti Dominik, Magyar Márton, Sánta Dániel, Gyárfás Tamás és Lukács Dorián mellé most egy újabb név párosult – jelentette be az Eger hivatalos honlapja. Az Eger Tóth Bendegúzt csábította haza, […]

Read More

Ismét román bajnok lett az ex-Vasas játékos

steaua2018bajnokSima söpréssel nyerte meg a román bajnokságot a Steaua.  Tizenötödször ünnepelhetett a Steaua román bajnoki címet, miután a döntőben 3-0-ás összesítéssel verte a Nagyváradot. A bajnok csapatban ismét ott volt Adria Delgado, aki korábban a Vasasban, de az OSC-ben is megfordult. A román bajnokság döntőjében: Steaua – Oradea 10-7 (2-1, 4-4, 3-1, 1-1) Steaua – […]

Read More

Olaszország tetején a Recco, Telekivel kivívta az Euro Kupát a Savona

davZsinórban tizenharmadszor nyerte meg az olasz bajnokságot a Pro Recco. Magyarjával a Savona 5. helyen végzett, így jövőre indulhat nemzetközi porondon. Siracusában rendezték meg az olasz bajnokság véghajráját. A Final Eightben végül a két nagy rivális vívta a döntőt, A Recco és a Brescia esett egymásnak, ahol Tempestiék zsinórban tizenharmadszor szerezték meg a trófeát. Érdekesség, […]

Read More