“Ennyire borzasztóan még nem játszottunk”
A Szeged egyre kilátástalanabb helyzetben, pedig most jön az idény legfontosabb része. szve.hu A középszakasz utolsó fordulójában az UVSE vendégeként 14-2-re kapott ki a Szeged. A két csapat között így 10 pontra nőtt a távolság. A Tisza-parti együttes a hoszonkét forduló alatt nem szerzett pontot, így a rájátszásban vajmi kevés esélye van a bentmaradásra. A csapat […]

Három góllal is jobbnak bizonyultak a cívisvárosiak a fináléban ellenfelüknél. Szombaton a végjátékot rendezték meg az Egyetemi bajnokságban. Nos, a harmadik helyet a Budapesti Gazdasági Egyetem szerezte meg, mely 15-11-re győzött az Eötvös ellen. A finálét pedig a címvédő Debrecen játszott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ellen. A mérkőzést a második és a harmadik negyedben döntötték […]
Idegenben győzött a zöld-fehér csapat az OSC ellen. A Fradi is befejezte a középszakaszt, mégpedig győzelemmel. Vámosék Újbudán négy gólos sikert arattak. Ezzel pedig átvették a tabellán az első helyet a Szolnoktól, de a Tisza-partiak egy meccsel kevesebbet játszottak. Az alsóházban a Szentes nem bírt a Vasassal, ahogy a Pécs sem a Kaposvárral. Az UVSE […]
A középszakasz utolsó fordulójában csattant a BVSC-, és Pásztor-ostora a Miskolcon. Egyetlen gól döntött a BVSC-Miskolc meccsen. A mérkőzés 3-3 után a vendégek felé billent, a második nyolc percben Bowen révén, akire két ötöst is fújtak köszönhetően két gólra hízott a Miskolc előnye. A negyed végére pedig Sánta értékesített egy fórt, ezzel már 7-4 volt a […]
A rendes játékidő nem hozott döntést a legrangosabb európai kupaporond bronzmeccsét, az ezek után következő ötösöket pedig az Orizzonte bírta jobban. Fotó: UVSE / facebook archív A tegnapi Sabadell elleni vereség után, a harmadik hely volt a tét az UVSE-nek, mely csapat az olasz Orizzonte Catania ellen szállt vízre. Rosszul kezdődött a mérkőzés, hiszen az […]
Ismét edzéseket vezeényelnek az utánpótlás csapatunknak. A BVSC uszodában április 25-én tartanak térningeket 2004-es keretünknek, amelybe csak budapesti klubokban szereplő játékosok vannak benne. Meghívottak: Barics Bence, Fekete Paolo, Lengyel Bálint, Dóczy Márton (UVSE), Deák Máté, Ország Mihály, Nagy Ákos, Pető Ádám, Galambos Marcell (KSI), Szabó Gergő, Gyapjas Viktor, Kiss Bálint, Szabó Barnabás (FTC), Szalai Peter (OSC), […]
Elúszott a magyar együttes számára a finálé az Euroligában, miután simán kikapott Sabadelltől a elődöntőben. A két együttes a 2016-os döntőben is találkozott egymással, akkor 11-8-ra győzött a Sabadell. Pénteken gyorsan kétgólos előnyre tett szert a spanyol csapat, majd a hátrányt Csabai Dóra és Keszthelyi Rita találatával dolgozta le Benczur Márton vezetőedző gárdája. A Sabadell […]
Egy hónapra nyomkövető eszközzel ellenőrzött lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el Gyárfás Tamás korábbi magyar úszószövetségi elnök, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA végrehajtó bizottságának tagja, médiavállalkozó ellen a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája pénteken – közölte Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője az erről szóló döntés meghozatala után a fővárosban. A döntés nem […]
Film készült a kétszeres olimpiai bajnok, amputált lábú úszó és vízilabdázó Halassy Olivérről, az alkotás producere a háromszoros ötkarikás aranyérmes pólós, Kiss Gergely. “Czinke Gyula rendező keresett meg, hogy legyek szakértője a filmnek, de aztán szép lassan én lettem a film producere és gyártásvezetője is. Ha Halassy Olivér amerikai lett volna, biztos, hogy már több […]
Film készült a kétszeres olimpiai bajnok, amputált lábú úszó és vízilabdázó Halassy Olivérről, az alkotás producere a háromszoros ötkarikás aranyérmes pólós, Kiss Gergely. “Czinke Gyula rendező keresett meg, hogy legyek szakértője a filmnek, de aztán szép lassan én lettem a film producere és gyártásvezetője is. Ha Halassy Olivér amerikai lett volna, biztos, hogy már több […]
Az idei szezont nézve, eddig kettőből kettő trófeát hódítottak el a magyar klubok, most hétvégén meglehet a harmadik is… Az FTC már ünnepelt (Fotó: fradi.hu) Egy már biztos, nem múlik el ez a szezon sem magyar klubtrófeák nélkül. A nemzetközi kupaporondon már kettőt bezsebeltek együtteseink. A Dunaújváros a LEN-Kupában, még a Fradi az Euro Kupában […]
Eldőlhet az elsőség sorsa a felsőházban. A címvédő Egerbe, a friss Euro Kupa-győztes Újbudára utazik. Fotó: Szolnoki VSC / facebook Két napig fog tartani a középszakasz utolsó köre. A felsőházban az OSC-FTC meccs a presztizsen arról is fog szólni, hogy ha a Szolnok Egerben pontot hullajt a zöld-fehérek várhatják az élről a rájátszást. A BVSC-Miskolc meccs az […]
Nagyok az anyagi eltérések a sportáganként egy-egy siker után. Érdekes kimutatást készített a Blikk azzal kapcsolatban, mennyire díjazzák egy-egy siker után sportáganként a klubokat az adott versenyt kiíró szövetségek. Nos, a vízilabdában a hétvégén sorra kerülő Euroliga leendő győztes csapat 15 ezer eurót (4 650 000 forintot) vihet majd haza. Reméljük, ez a csapat az UVSE […]
Technikai hibák tömkelege miatt, meg kell ismételni egy bajnoki meccset. A Catania – Lazio mérkőzés 14-10-es hazai győzelemmel ért véget a hétvégén az olasz bajnokság 21. fordulójában. Ám a találkozó után fellebbeztek a vendégek, hiszen szerintük több “furcsaság” is történt a meccsen. A vizsgálat után, a Lazio csapatának adott igazat a szövetség, így újra le […]
Meghatározó lesz a péntek és a szombat a csapat számára. Fotó: uvse.hu / facebook A tavalyi LEN-Kupa-győztes idén már az Euroligában próbálhat feljutni Európa tetejére. A pénteki napon az elődöntőben a Sabadell vár a magyar együttesre. „Ez női vízilabda, itt nem beszélhetünk esélyekről, nehéz bárkit is kiemelni. Lehet, hogy egyik nap kikapunk öttel, másnap meg […]
Igazán boldog lehet Varga Dániel és Varga Dénes az Euro Kupa serleg megnyerése után. Fotó: fradi.hu Varga Dániel és Varga Dénes együttes már nyert olimpiát (2008-ban), világbajnokságot (2013-ban), Magyar bajnokságot, sőt, Horvátországból is van pár közös címük, de a családi vitrinből hiányzott a nemzetközi kupaserleg, amit közösen nyertek volna meg. Veronában azonban ez is teljesült, […]
Kettős győzelemmel lett Euro Kupa-győztes Ferencváros csapata. A finálé visszavágóján a Sportmanagment együttesét győzte le három góllal. A tavalyi siker után, idén megvédte címét a Ferencváros a másodikszámú európai kupaporondon. Izgalmasan alakult a mérkőzés, bár 4-0-ra elhúzott a magyar együttes, de a fordulás után visszajött a meccsbe a hazai csapat, úgy hogy Baraldi révén 4-4 volt […]
A Jadran Herceg Novi ellen aratott siker, azt is jelenti, hogy a hevesi alakulat ott lesz a BL szuperdöntőjében. Fotó: egrivízilabda.hu Megnyerte a Jadran elleni meccset, ezzel pedig ott van a nyolcas fináléban az Eger csapat a BL-ben. A mérkőzés jól indult, hiszen Vlahopulosz majd Kovács révén már 2-0-ra vezettünk, majd a második nyolc percben […]
Egyetlen góllal tudott győzni a Szolnok a BL 12. fordulójának nyitányán a Spandau ellen. Fotó: Szolnoki VSC / facebook Bár végig vezetett a Szolnok a Spandau ellen, a német gárda egy-két góllal engedte el a címvédőt az egész meccs alatt. Sőt, az utolsó negyedben 7-5-re alakította az eredményt Kis gólja, aki végül játszott és hármat […]
A szezon egyik legjobb támadójátékával rukkolt elő a csapat a BVSC ellen. Fotó: YBL facebook Mint beszámoltunk róla, az YBL a rájátszás felsőházában 18-13-ra verte a BVSC-t. A győztes csapat vezetőedzője, nem fukarkodott a szavakkal: “Gratulálok a csapatnak. Vegyes érzéseim vannak ezzel a meccsel kapcsolatban. A támadásainkat elnézve nem értem mért nem az első osztályban […]