Nehéz lesz – jön a spanyolok elleni világliga meccs
Telt hát és minden bizonnyal nagy csata lesz a két 100 százalékos csapat között a világliga 3. fordulójában. Hódmezővásárhely a következő állomás a magyar válogatottt életében, ahol nemcsak egy mérkőzést játszik, hanem az összecsapás előtt avatják fel Gyarmat Dezső domborművét és emlékfalát az uszodában. Ami a mérkőzést illeti kiegyenlített találkozóra lehet számítani, mindkét szövetségi kapitány próbálgatja […]

Nem egy játékossal erősít a klub, hanem egykori olimpiai bajnok érkezik a kispadra. Fotó: Szalmás Péter / MTI Mint ismeretes, Kis Istvánt szűk egy éve mutatta be a klub. Játékosként több érmet is begyűjtött világeseményeken, edzőként peig dolgozott az utánpótlásválogatott mellett. Nos, most egy olimpiai bajnokkal bővül a szakmai csapat a klubnál, hiszen Horkai György érkezhet […]
Nem egy játékossal erősít a klub, hanem egykori olimpiai bajnok érkezik a kispadra. Fotó: Szalmás Péter / MTI Mint ismeretes, Kis Istvánt szűk egy éve mutatta be a klub. Játékosként több érmet is begyűjtött világeseményeken, edzőként peig dolgozott az utánpótlásválogatott mellett. Nos, most egy olimpiai bajnokkal bővül a szakmai csapat a klubnál, hiszen Horkai György érkezhet […]
Magyar válogatott tehetség érkezett a Kurca-partjára. A Szentes a téli szünetben erősített. A csapat jelenleg a női Ob I 5. helyén áll, de merészebb célokért akar küzdeni. Vidumanszky László, a Kurca-partiak vezetőedzője így nyilatkozott a delmagyar.hu-nak az új igazolásról: Komoly sorozat előtt állunk januárban, amire igyekeztünk feltöltődni, kondiztunk, úsztunk, felkészültünk fizikálisan a megterhelésre. Továbbá fontos, […]
A BVSC a Fradit is legyőzte… Magabiztos sikert aratott a BVSC a Fradi ellen. A Szőnyi úton Máté vezérletével öt góllal bizonyult jobbnak Petrovics Mátyás együttese. A siker azt is jelenti, hogy továbbra is második a csapat a bajnokságban, még a zöld-fehérek 10 ponttal vannak az éllovasok mögött. Győzött a listavezető is, így őrzi 100 […]
Felemés fordulót zártak a magyar csapatok a Bajnokok Ligájában. Az Eger és a címvédő Szolnok könnyed sikert aratott, még az OSC szenvedett. Fotó: egrivizilabda.hu Az OSC Dubrovnikban szenvedett kétgólos vereséget, gyakorlatilag az első negyedben megszerezték az előnyüket a horvátok, amit a végig megtartottak. Az egyik oldalon Renzuto, a másikon Seman volt a legeredményesebb. A Szolnok Montenegróban […]
Újabb Eb-győztes pólósunk néz anyai örömök elé! Nemrég jelentette be klasszisunk, hogy visszavonul a válogatottól, most pedig nagy hírt osztott meg a közvéleménnyel. Tóth Ildikó, anya lesz. “A hír igaz, babát vár(unk)ok, nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen lehetőséget kaptam az élettől és megélhetem. December 22-én volt az utolsó mérkőzésem, elköszönök a vízilabdától és az […]
Megvan a negyeddöntő sorsolásának időpontja a legrangosabb utánpótlás kupában. Mint ismeretes, a Komjádi Kupa legjobb nyolcas mezőnyébe, az FTC, az Eger, a Kaposvár, a Vasas, a Miskolc, a BVSC, a Pécs illetve a Honvéd került. Most az is kiderült, hogy január 15-én, hétfőn 12:00 órakor ejtik meg a sorsolást.
Két csapatunk idegenben, egy pedig otthon küzd meg a BL 6. körében. Az OSC ráadásul nagyon nehéz helyzetben van. Az A-jelű nyolcasban az OSC horvát túrán vesz részt, hiszen Dubrovnikba utazott. A csapatnak két győzelme van 5 forduló után és az 5. helyen áll, de holtversenyben a Hannoverrel és a Barcelonetával. A B-csoportban a Szolnok […]
Őszintén vallott a magánéletükről az Iron Lady, miután hatodszor választották meg az év sportolójának. “Nehezen vallom be, de egy kicsit elfáradtam” – mondta Hosszú Katinka az M4 Sport-nak a gálán. Annak ellenére, hogy hat aranyat nyertem a decemberi rövid pályás Európa-bajnokságon, hullámzó volt a teljesítményem, legalábbis az elért idők. Hozzátette: Meg kell találni azt a […]
Kisorsolták az Egyetemi bajnokság csoportjait. Hamarosan megrendezik az Egyetemi bajnokságot, melyre nyolc csapat nevezett. A küzdelmek febrár 17-én kezdődnek. A-csoport: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomnáyi Egyetem Budapesti Gazdasági Egyetem Debreceni Egyetem Eötvös Lóránd Tudományegyetem B-csoport: Testnevelés Egyetem Budapesti Corvinus Egyetem Semmelweis Egyetem Eszterházy Károly Egyetem
Campagna keretet hirdetett a január végi összetartásra, a válogatott Németország felé veszi majd az irányt. Mini ismeretes, Alessandro Campagna csapata nem vesz részt a világligában így helyette, összetartásokkal “üti el az időt. Január 25-től február 1-jéig Berlinben fog tréningezni a csapat, ahol a Spandauval és a Waspo Hannoverrel is játszani fog. Érdekesség, hogy a Savona játékosa, Teleki […]
Vége a csoportmeccseknek a legrangosabb utánpótlás kupában. Íme, a legjobb nyolc mezőnye. Az öt továbbjutó mellé hárman csatlakoztak csütörtökön a Komjádi Kupában. Az FTC, az Eger, a Kaposvár, a Vasas és a Miskolc mellé, a BVSC, a Pécs illetve a Honvéd került. A legjobb nyolc mezőnye sorolás után páros mérkőzéseket játszik oda-visszavágós alapon január végén. Komjádi […]
A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjainak szavazatai alapján a 2017-es esztendőben a Szolnok és Cseh Sándor második lett az Év csapata illetve az Év edzője szavazáson. Mint ismeretes, a 2017-es évben mindent megnyert Cseh Sándorral a Szolnok. A bajnokság, a Magyar Kupa mellett a Bajnokok Ligája címet is begyűjtötték. Sőt, az Európai Szuperkupában is győztek. A […]
Vége a találgatásoknak, hiszen megvan a világliga helyszíne. Férfi válogatottunk Németországba utazik a nyáron Berlinben rendezik idén a férfi vízilabda világkupát, amelyen a magyar válogatott is részt vesz. A tornára szeptember 11. és 16. között kerül sor. A mezőnyben a házigazda német, a világbajnok horvát, illetve a vb-ezüstérmes magyar csapat mellett az öt kontinens bajnoka […]
Négy ferencvárosi pólós is részt vett az év eleji darts kupán. A férfi Ob I szünetében a Fradi pólósai: Manhercz Krisztián, Jansik Szilárd, Pohl Zoltán és Sedlmayer Tamás egy darts amatőr kupán pallérozódott. Az eredményről a főszereplőket kérdezte a Fradi Tv.
Öten már ott vannak a legrangosabb utánpótlás kupa legjobb nyolc együttese között. A Fradi már hétfőn továbbment még a zöld-fehérekhez csatlakozott az Eger, a Kaposvár, a Vasas. A három csapat simán ment tovább még a Miskolc egyetlen góllal volt jobb két meccsen az UVSE-nél. A C illetve az F-csoportból a Pécs és a BVSC nagyon […]
Matajsz Márk csapatánál már javába zajlik a felékészülés, ahol a jövőbe tekintenek. Fotó: aligator.hu Nem számolgatunk, ahogy mondani szokták: mindig a következő meccsre készülünk, öt, kőkemény találkozó vár még ránk – kezdte Matajsz Márk. – A fiúk feltöltődve érkeztek vissza pihenőjükről, várták már, hogy vízbe szállhassanak. Hozzátette: mivel a kemény fizikai munkát már december elején elvégeztük, […]
OSC győzelemmel kezdődött ez az év a férfi Ob I-ben. Fotó: Balogh Máté / archív Pótolt mérkőzéssel kezdődött meg az Ob I a 2018-as évben. A Honvéd Újbudán vizitált, a Kőér utcaiak nagy meglepetést okoztak még októberben, mikor hazai pályán legyőzték az OSC-t. Most revansra készültek Tóth Mártonék, akik nélnehezítette a feladatot, hogy edzőjüket, Petik […]
Az A-csoportból egy együttes már ott van a negyeddöntőben. Megkezdődtek a legrangosabb utánpótlás kupa küzdelmei. Az A-csoportból már tovább is jutott a Fradi. A címvédő Pécs simán győzött a Debrecen ellen, az Eger, a Kaposvár és a VAsas is erőnyerőnek bizonyult, még az UVSE minimális előnyt szerzett. A B illetve az F-csoport küzdelmeit később rendezik. […]