Jótékonysági akcióba kezdtek a pécsi pólósok
A csapat idén is jótékonysági plüssgyűjtésbe kezd a keleti városrész óvodásai számára. Aki támogatja az akciót, juttassa el a játékodat december 10-ig az Abay Nemes Oszkár Sportuszodába, hiszen ami nekünk semmiség, a kis óvódásoknak az igazi boldogságot jelentheti! – írta a pvsk.hu néhány nappal ezelőtt. A PVSK-Mecsek Füszért játékosai, illetve vezetősége teljes mellszélességgel kiáll a program mellett, így […]

Hétközi fordulóval tér vissza a világ legerősebb bajnoksága. Fotó: RacioNet Honvéd / facebook A hétvége után, nem kell sokat várni a férfi Ob I következő fordulójára, hiszen már szerdán a 8. kör jön. Az A-csoportban mind a négy találkozót lejátsszák. A Szolnoknak és a Fradinak könnyű meccse lesz, ellenben a Vasassal. A piros-kékek az UVSE-t […]
Az elmúlt héten a Műegyetemi Atlétikai és Football Club a BME főépületének dísztermében emlékezett meg alapításának 120. évfordulójáról. Az ünnepségen köszöntőt mondott többek közt dr. Bretz Gyula klubelnök, dr. Székely Mózes MEFS-főtitkár és Prof. Dr. h.c. Mocsai Lajos, a testnevelési Egyetem rektora, a MOB tagjai is. Mint ismeretes, 1897-ben Hajós Alfréd és Gillemot Ferenc azzal […]
Ma a szövetségben elkészítették a Magyar Kupa elődöntőjének párosítását. A Fradi az UVSE-vel, a Dunaújváros a BVSCV-vel került össze az MK-ban. A mérkőzéseket december 9-én rendezik a Komjádi Uszodában, ahol másnap kerül sor a fináléra, 17.45-től A női Magyar Kupa négyes döntőjének programja: december 9., szombat, elődöntő: FTC-UVSE Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics – BVSC-Zugló Diapolo
Nem tudott hibázni a KSI és az UVSE sem a 8. fordulóban. Az A-csoportban az UVSE nem meccset húzott be, hiszen a Nagkanizsát verte. Érdekesség, hogy csak a BVSC tudott idegenben nyerni. A Neptun, a Cegléd és a Vasas is otthon gyűjtötte be a három egységet. A B-csoprtban a KSI Szolnokon brillírozott, Horváh jános csapata […]
A legnagyobb újdonság a spanyolok világliga keretében, hogy ismét játékra kész a center. Maica Garcia Godoy maga jelentette be a nyári vb előtt, hogy ezt a nyarat a pihenésnek szenteli. A center az elmúlt időszakban kihagyhatatlan tagja volt a spanyol válogatottnak. Az 1990-ben született pólós a 2013-as vb-n felállhatott a világ tetetjére, ráadásul otthon Barcelonában. […]
Két kategóriában is díjazták a nyári magyarországi vizes világbajnokság nyitóelőadását a rendezvényszakma Oscar-díjaként is emlegetett Bea World – Best Event Awards ünnepélyes díjátadó gáláján, Portóban. A péntek esti eseményen az egyik legfontosabb kategória, a Best Live Entertainment szekció fődíját Káel Csaba, a vb-nyitány főrendezője, a Müpa vezérigazgatója és a produkció látványvilágáért felelő francia kollektíva, az […]
Fiatal magyar női vízilabda-válogatott utazik Utrechtbe, a világliga sorozat első mérkőzésére. A vasárnap bejelentett 13 fős keretben mindössze három Európa-bajnok játékos, Kasó Orsolya, Garda Krisztina és Szűcs Gabriella szerepel. A weboldal emlékeztet, hogy ott van az utazók között a 26-szoros válogatott Gyöngyössy Anikó, aki korábban kapusként szerepelt a nemzeti csapatban, s most centerként tér vissza. […]
A 7. kör legsportszerűbb nyilatkozatát a miskolciak vezetőedzője mondta, a 18-2-re megnyert Szeged elleni meccs után. Talán több is történt a férfi Ob I 7. körében, mint a korábbi fordulókban. A két szuperrangadón túl, ahol a Szolnok a Fradi ellen, még az Eger az OSC ellen győzött, a Kaposvár megszerezte első győzelmét. A sort a Miskolc-Szeged […]
A kaposvári edző, Berta József nem találta a szavakat, amikor legyőzték a Debrecent a férfi Ob I, 7. fordulójában. A forduló egyik, ha nem a legnagyobb meglepetését okozta a Kaposvár azzal, hogy idegenben begyűjtötte a három pontot a Debrecen ellen. Az eddig pont nélkül álló, már edzőt is cserélő – Szécsi Zoltán helyét, Berta József […]
A kaposvári edző, Berta József nem találta a szavakat, amikor legyőzték a Debrecent a férfi Ob I, 7. fordulójában. A forduló egyik, ha nem a legnagyobb meglepetését okozta a Kaposvár azzal, hogy idegenben begyűjtötte a három pontot a Debrecen ellen. Az eddig pont nélkül álló, már edzőt is cserélő – Szécsi Zoltán helyét, Berta József […]
Elvitte a három pontot az Eger a Nyéki uszodából. Fotó: Egri Vízilabda Klub / facebook A 7. forduló másik rangadóját a Nyékiben játszották, ahol az OSC az Egert fogadta. Nos, a mérkőzés elején meglódultak a csapatok, az első negyedben hat gólt is láthatott a nagyérdemű. A második nyolc percben az OSC diktálta a tempót. 4-4 […]
A záróakkordban dőlt el a rangadó, mikor a Szolnok állva hagyta a Fradit. A legutóbb az Európai Szuperkupa mérkőzésen találkozott egymással a két együttes, akkor ötméteresek után a Szolnok emelhette magasba a trófeát. Nos, most nem a Komjádiban, hanem a Népligetben folytatódott a csata a férfi Ob I-ben. A mérkőzés első negyedében sokáig nem esett […]
A férfi Ob I 7. fordulójának nyitányán, a Szentes Tatabányáról vitte el a három pontot. Némi meglepetésre a Szentes pontokat rabolt Tatabányán. Emlékezhetünk rá, Zantleitner Tamás együttes jól teljesít hazai pályán, hiszen a Miskolcot is legyőzték. Most azonban a Kurca-partiak ellen kapitulált az együttes. Szabó Botond tudott a hazaiaktól kiemelkedőt nyújtani, a másik oldalon azonban többen […]
A 8. forduló rangadóját az UVSE nyerte. Megerősítette vezető helyét az UVSE a férfi Ob I/b A-csoportjában. A lilák a Nagykanizsát verték. A hazaiaknál Konarik három gólt is szerzett, így a mérkőzés legeredményesebb játékosa lett. Férfi Ob I/b., 8. forduló, A-csoport: UVSE – Nagykanizsa 8-6 (1-2, 1-1, 3-0, 3-3) Gólszerzők: Konarik 3, Busa 1, Vámosi […]
Nem bírt egymással a Herceg Novi és a Partizán. A délszláv bajnokság 6. fordulójában a Jadran fogadta a Partizánt. A két csapatot a tabellán három egység választotta el egymástól, hiszen a hazaiak 12 ponttal a másodikak, még a szerb együttes kilenccel tanyázott a negyedik helyen. Nos, izgalmas találkozót láthattak a nézők, ahol az első félidőben […]
Az olasz válogatott erőnyerő volt Görögország ellen. Mint többször beszámoltunk róla, az olasz válogatott nem indul a világligán, az így keletkező űrt pedig összetartásokkal és barátságos meccsekkel tölti ki Campagna együttese. Hét közben a görögök ellen kétkapuzott a talján válogatott, ennek kertében Ostiában játszott egymással a két csapat egy barátságos mérkőzést. Nos, a találkozón 8-4-re […]
Mindkét edző nagyon fontosnak nevezte a szombati rangadót. Fotó: Szolnoki VSC / facebook Varga Zsolt, a Ferencváros edzője: Volt két nap válogatott felkészülés és a szerb légiósaink is otthon voltak, ez megnehezítette a felkészülést. Négy edzésünk van, hogy erre a rangadóra specifikusan fekészüljünk. Az egyik legfontosabb mérkőzés lesz, de előttünk állnak még nagyon fontos meccsek, […]
Az Orizzonte is beleerősített, csak úgy mint az UVSE-hez, hozzájuk is egy amerikai klasszis igazol. Mint ismeretes, az UVSE női csapatához a szezon második felében érkezik Maggie Steffens. Az amerikai klasszis tanulmányai miatt fog később csatlakozni a lilákohoz. Nos, mai a napokban kapott szárnyra az a hír, hogy Olaszországba is fél idényt fog lehúzni Ashleigh […]
Bíró Attila nagy változást eszközölt a világliga rajtjára. Alaposan megfiatalított kerettel kezdi meg világliga-szereplését a magyar női vízilabda-válogatott, Bíró Attila szövetségi kapitány szerint a jövő keddi, hollandiai találkozó kiváló lehetőség a kísérletezésre. “Szeretném tesztelni a fiatalokat, még ha ilyen komoly ellenfelek is vannak. Derüljön ki, ki az, aki alkalmas az ilyen feladatokra, ki az, aki […]