Movember: a Debrecen is csatlakozott a kezdeményezéshez
A DVSE férfi OB I-es csapat is igyekszik felhívni a figyelmet a szűrővizsgálatokra és a megelőzés fontosságára. Fotó: dvse.hu facebook / archív A DVSE vízilabdacsapata – immár hagyományosan – idén is csatlakozik az úgynevezett „movember”, más néven „no shave” (semmi borotválkozás) november kampányhoz. A megmozdulás lényege, hogy felhívják a figyelmet a daganatos betegségekre, különösen a […]

Egyetlen góllal volt jobb a horvát válogatott az olasznál. Fotó: federnuoto.it / facebook Négynapos közös felkészülést rendezett az olasz válogatott Imperiában a horváttal. A közös tréningek része volt egy barátságos mérkőzés is, melyen hiába Di Fulvio hatosa, a horvátok 12-11-re győztek. A horvátok megfiatalított kerettel érkeztek Olaszországba, miután több sztár (Buslje, Jokovic, Obradovic, Loncar, Garcia) […]
Jakabos Zsuzsanna ötödik lett 400 méter vegyesen a kazanyi rövidpályás úszó Európa-bajnokság keddi nyitónapján. A győriek 32 éves magyar úszója holtversenyben az első idővel jutott a fináléba, 4:34.76 perces ideje alapján pedig tartalékolt a döntőre, ugyanis a több mint négy másodperccel erősebb idei legjobbját múlt pénteken úszta az ugyancsak kazanyi világkupa-fordulóban. Jakabos jól kezdett, a […]
Jakabos Zsuzsanna holtversenyben a legjobb idővel jutott az esti döntőbe 400 méter vegyesen a Kazanyban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság keddi nyitónapján.Fotó: MTI / archív A győriek 32 éves versenyzője 4:34.76 perccel került a fináléba, míg Szabó-Feltóthy Eszter a 10. (4:38.55), Mihályvári-Farkas Viktória pedig egy századdal rosszabb eredménnyel a 11. helyen zárt. Férfi 400 méter gyorson […]
Kedden az oroszországi Kazanyban megkezdődik az úszók rövidpályás Európa-bajnoksága; a viadal történetében először küzdenek majd hat napig a kontinens versenyzői a 25 méteres medencében. A magyar csapat ezúttal mindössze 13 főből áll – ebben az évben még rövidpályás országos bajnokságot, majd világbajnokságot is rendeznek -, a válogatott legrutinosabb tagja pedig Jakabos Zsuzsanna lesz. A győriek […]
A nagyok meneteltek, a Tatabánya megszerezte első győzelmét. Fotó: UVSE / facebook Egy kivétellel csak hazai győzelmek születtek a női OB I-ben. Vendégként a Tatabánya tudott nyerni a Győr otthonában. E.ON Női OB I, 3. forduló, eredmények: DFVE-Tigra-ZF-Eger 17-10 (5-1, 3-2, 4-2, 5-5) Gólszerzők: Gurisatti 6, Mucsy 3, Garda, Horváth B., Sajben, Szellák, Sümegi, Szilágyi […]
Új fejezet első lépése kezdődött meg Kiss Gergely életében. Fotó: Kiss Gergely facebook oldala Hivatalos facebook oldalán számolt be, immár sportvezetőként Kiss Gergely, mi történt életében: Hatalmas dolog történt ma! Új fejezet első lépése az életemben sportvezetőként és remélem egy fontos lépés imádott sportágamon belül is. A gödöllői egyetem egyesülete a MATE-GEAC a @msase_2013 klubommal […]
Simán győzött Zalánki csapata az olasz bajnokság 4. fordulójában. Fotó: prorecco.it / archív Nem jelentett gondot a Milánó legyőzése a Pro Reccónk, a győztes csapatban Zalánki háromszor is betalált. A forduló meglepetés, hogy a Brescia kikapott a Trieszttől. Olasz bajnokság, 4. forduló: Milánó-Pro Recco 4-21 (1-5, 1-2, 2-10, 0-4) Gólszerzők: Tononi 1, Kasum 1, Lanzioni […]
Szabó Szebasztián parádés idővel nyert 50 méter pillangón az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának harmadik állomásán, az oroszországi Kazanyban. Fotó: MTI / archív A jövő héten sorra kerülő 25 méteres medencés Európa-bajnokság helyszínén a győriek versenyzője 21.97 másodperccel csapott célba, ennél idén csak a világcsúcstartó brazil Nicholas Santos úszott jobbat (21.83 és 21.81). A szám nagymedencés Európa-bajnoka […]
A BVSC egy góllal nyert az OSC ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjének első meccsén. Fotó: BVSC VÍzilabda / archív 11-10-re legyőzte hazai pályán a BVSC az OSC-t, így egygólos előnybe került az MK negyeddöntőjének odavágója után. Férfi Magyar Kupa, negyeddöntő (első mérkőzés): BVSC-Zugló – OSC Újbuda 11-10 (3-1, 4-2, 1-3, 3-4) Gólszerzők: Mészáros M. 3, […]
Nagy meccset húzott be a Miskolc. A Vasas simán győzött Szentesen új trénerével. Fotó:MVLC / facebook archív A Miskolc Biros Barnabás vezetésével öt góllal győzött az UVSE ellen, így megvan az első győzelme. A Vasas Nikiccsel a kispadon nyert a Szentes ellen. A Fradi és a Szolnok is begyűjtötte a három egységet. A Férfi OB […]
Jakabos Zsuzsanna nyerte a 400 méter vegyest az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának harmadik állomásán, az oroszországi Kazanyban. Fotó: MTI / arrchív A jövő héten sorra kerülő 25 méteres medencés Európa-bajnokság helyszínén a 32 éves magyar úszó csütörtökön 200 méter pillangón győzött, majd pénteken a leghosszabb vegyestávon is a legjobbnak bizonyult – a viadal honlapja szerint 4:30.38 […]
Dumi ismét villant.Fotó: fradi.hu / archív A Fradi a BL főtábla 1. körében 8-8-as döntetlent játszott a Bresciával. A csapat játékosa, Varga Dénes két gólt szerzett a meccsen, az egyiket pedig a LEN a forduló góljának választotta. A BL főtábla 1. körének TOP 5-ös listája:
A szerb Slobodan Nikic lett az A-Híd VasasPlaket férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője. Fotó: vasassc.hu Az angyalföldi klub pénteki közleménye szerint a 38 éves, játékosként olimpiai, világ- és Európa-bajnok pólósnak edzőként a Vasas lesz az első felnőtt csapata, amit irányíthat. Nikic a Vasas vízilabdacsapatának első külföldi vezetőedzője, a klub viszont nem lesz számára teljesen új, ugyanis a […]
Nagy meccset rendeznek szombaton. Fotó: UVSE Vízilabda / facebook Miskolcra látogat az UVSE. Mindkét csapatnak 0 pontja van, így nagy lesz a tét. Szombaton öt meccset rendeznek, kettőt pedig novemberben. Érdekesség, hogy az 5. körnek csak november 19-én lesz vége. A Férfi OB I., 5. fordulójának programja: 2021. október 30., szombat: 16:00 Szolnoki Dózsa-Tigra-ZF-Eger 17:00 […]
Novemberben tréningeket tartanak az U16-os csapatunknak. Fotó: vizipolo.hu / archív Két csoportban fog dolgozni az U16-os tehetséggondozó csapatunk – áll az mvlsz.hu-n. November 8-án és 13-án csobbannak vízbe a fiúk. Meghívottak: Sudár Levente (Vasas) Tasi Dominik (Vasas) Ragács Benedek (Vasas) Szűcs Lajos (Vasas) Orsós Richárd (Vasas) Gyovai János (Szeged) Varga Milán (Szeged) Leinweber Olivér (Szeged) […]
Jakabos Zsuzsanna remek idővel nyert csütörtökön 200 méter pillangón az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának harmadik állomásán, az oroszországi Kazanyban.Fotó: MTI / archív A jövő héten sorra kerülő 25 méteres medencés Európa-bajnokság helyszínén a 32 esztendős magyar úszó a viadal honlapja szerint 2:05.88 perces teljesítménnyel diadalmaskodott, ennél a kontinensen csak ketten úsztak idén jobbat, míg világszinten a […]
Négy gólt is lőtt a balkezes magyar klasszis. Fotó: prorecco.it / archív A Pro Recco tudott csak vendégként nyerni az 1. körben a BL főtáblán. A mérkőzésen ráadásul Zalánki Gergő volt a legeredményesebb játékos. A balkezes játékos négy gólt is lőtt. Bajnokok Ligája, a főtábla első fordulójában (B-csoport) Marseille – Pro Recco 7-13 (1-1, 2-2, […]
A BVSC-Zugló 6-6-os döntetlent játszott a CN Barcelona vendégeként a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, így a továbbjutás szempontjából jó esélyekkel várja a hazai visszavágót. Fotó: BVSC-Zugló / facebook archív Az első félidőben gólképtelen volt a zuglói együttes, de mivel jól védekezett, a nagyszünetben így is mindössze kétgólos volt a hátránya. A harmadik játékrész felénél megszerezte […]
Jól kezdte az OSC a Bajnokok Ligáját. Fotó: OSC Waterpolo / archív Otthonában fogadta az OSC a főtábla első körében a Steaua Bukarestet. Nos, Varga Dániel csapata már az első negyedben megmutatta, melyik csapat a jobb, végül Burián, Manhercz és Vigvári vezérletével 14-8-ra győzött az újbudai gárda. Az OSC két hét múlva Crvena Zvezda otthonában […]