Ma a TV-ben: Élőben a Manchester City-Real Madrid BL-elődöntő
A keddi fociműsor és élő közvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
A keddi fociműsor és élő közvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
Az első körben biztosan kiemelt lesz a magyar bajnok Ferencváros a BL-selejtezők során – így alakulhat a zöld-fehérek útja a remélt csoportkörig.
„Megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és nagy mennyiségű pirotechnikai eszköz használata” is az MLSZ fegyelmi bizottságának listáján.
A MOL Fehérvár ellen sem számíthatnak Ugrai Roland játékára a Lokinál.
Interjú az NB II kétségtelenül legkülönlegesebb helyzetben lévő csatárával, a kecskeméti Lukács Dániellel, és edzőjével, Szabó Istvánnal.
Egy holland és egy japán klub is szerződtetné Tokmac Nguent. Úgy tudjuk, a Fradi játékosa iránt valóban van érdeklődés külföldről.
A jelenlévők testi épségének védelmében a játékvezető inkább idő előtt lefújta a Nógrádsipek-Varsány megye III-as mérkőzést.
Boér Gábor a hazai és a kinti játékosokról, az edzői közösségek közötti különbségekről és a túlélésért harcoló szlovén klubokról is beszélt a csakfoci.hu-nak. Interjú.
Sztanyiszlav Csercseszov éppen interjút adott az Újpest elleni győztes és egyben bajnoki címet is eredményező derbi után, amikor a Ferencváros-játékosok egy csoportjas pezsgővel áztatta el az edzőt, a tolmácsot és a tévés stábot is.
Több nagy helyzetet is kihagytak a Nyíregyháza játékosai Győrben, Feczkó Tamás pedig hangot is adott elégedetlenségének.
Pászka Lóránd és Csongvai Áron is értékelte a Ferencváros-Újpest rangadón (2-1) történteket. A Fradi erdélyi balbekkje meg is hatódott, amikor első magyar bajnoki címéről is nyilatkozott, a lilák 21 éves csapatkapitánya pedig érthető okokból csalódott volt.
A legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról. Külföldi körkép.
A Kecskemét hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Szeged együttesét, így újra a tabella második helyét foglalja el.
Berki Marcell, Jánó Zétény és Tóth Balázs is keretben volt a Salzburg csapatában az UEFA Ifjúsági Liga hétfői döntőjén.
A 19 éves Németh András (Genk) győztes gólt szerzett a belga bajnokság rájátszásának vasárnapi játéknapján, de Balogh Norbert (DAC) és Bolla Bendegúz (Grasshoppers) is betalált csapata nyertes meccsén.
Egy angol youtuber az elmúlt hétvégén kilátogatott a Fradi-Újpest mérkőzésre és lenyűgözte őt az atmoszféra.
A hétfői fociműsor és élő közvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
Pintér Attila nyilatkozott a III. Kerületi TVE hétvégi bajnokija után, amit ezúttal is elveszítettek az óbudaiak, ezúttal a Szolnok otthonában.
Görög sajtóhír szerint a Fradinál télen felmerült Derek Cornelius megszerzése, nyáron pedig akár előrelépés is lehet az ügyében.
Az NB I 29. fordulóját követően összeszedtük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint. A hétvége csapatában négy mezőkövesdi is helyet kapott – három a kezdőből, egy a kispadról beszállva.