Kategória: MH
Már alakulnak a kajak párosok a válogatóra
„A csapat nagy része itt, Sevillában töltötte az elmúlt két és fél hetet, szombaton utazunk…
Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó
„Már nem titok, hogy nem folytatom, ezt már az év elején eldöntöttem. Ez a huszadik…
Illovszky Dominik futammásodikként elődöntős
A férfi vágtázóknak a nyitónap elején kellett megméretniük magukat az előfutamokban, melyekből az első három…
Szoboszlai elárulta titkát
Ahogyan arról beszámoltunk, szerdán a Szoboszlai Dominikkel és Kerkez Milossal felálló Liverpool hazai pályán 4–0-ra legyőzte a Sallai…
Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál
Az angol gárda szerdán többek között az ő találatával győzött 4-0-ra a vendég Galatasaray ellen,…
Kerkez: hihetetlen mentalitással és energiával játszottunk
Az angol bajnoki címvédő klub honlapján a hátvéd úgy nyilatkozott, az egyik legjobb teljesítményüket nyújtották…
Sulyok Tamás kitüntette Bölöni Lászlót
„Bölöni László kivételes pályafutása során játékosból elismert edző lett, aki több országban is komoly sikereket…
Egy kényelmes családi SUV
Motor, váltó, futómű A mild hibrid rendszer az 1,2 literes, háromhengeres turbómotorra épül, és összesen…
Szoboszlai Dominik: A PSG ellen is bármire képesek lehetünk
A magyar válogatott csapatkapitánya a 25. percben szerzett vezetést szerda este, a húszszoros angol bajnok…
Bajnokok Ligája: A Bayern és az Atletico is simán továbbjutott
A Tottenham Hotspur 3-2-re nyert az Atlético Madrid ellen – ez volt az észak-londoniak első…
Szoboszlai gólt lőtt, a Liverpool simán továbbjutott
Szoboszlai a 25. percben egy szöglet után 15 méterről kapásból lőtt a hálóba, ezzel szerzett…
Elődöntős a Falco a férfi kosárlabda Európa Kupában
A magyar bajnoki ezüstérmes egy héttel korábban 81-66-ra nyert, és előnye birtokában nyugodtabban játszhatott. Jól…
Robbie Keane nem csalódott és nem is dühös
"Gratulálok nekik, mert egy nagyon erős együttes szimpatikus edzővel. Elkerülhető gólokat kaptunk, három találatnál a…
A Barcelona nagyon kiütötte a "szarkákat"
A Barcelona 7–2-re legyőzte a Newcastle Unitedet, így 8–3-as összesítéssel jutott a legjobb nyolc közé….
Négygólos vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A portugál együttes 16 perc alatt ledolgozta a Budapesten összeszedett kétgólos hátrányát, majd még az…
Négy magyar konzul lesz jelen a Ferencváros-Braga futballmérkőzés helyszínén
A minisztérium közlése szerint a tárcavezető aláhúzta, hogy a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében rendezett összecsapásra közel…
Tizenöt magyar úszó indul a hét végén az Eb párizsi főpróbáján
A hazai szövetség beszámolója szerint a nyári kontinensviadal főpróbájának tekinthető eseményről hiányoznak majd az Egyesült…
Teljes a női kosárlabda világbajnokság mezőnye
Völgyi Péter együttese az isztambuli tornán harcolta ki a részvételt, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes,…
Völgyi Péter: Egymásért küzdöttek, egységet alkottak a játékosok
A 17 pontig jutó Takács-Kiss Virág úgy vélekedett, hogy bezárult egy kör Isztambulban. "Most tudjuk…
Gyász: Elment a riporterlegenda
Dávid Sándor végső nyugalomra helyezéséről a család gondoskodik; búcsúztatására – kérésének megfelelően – szűk családi…



























