Centenáriumi futás az egészség jegyében a debreceni Rotary Futófesztiválon

image

A debreceni, II. Rotary Futófesztivál kísérőrendezvényeként, a 100 esztendős Debreceni Egyetem közreműködésével kerül megrendezésre március 25-én a Centenáriumi futás, melynek távja az univerzitas alapítás évével megegyező: 1912 méter lesz. Az előző esztendőhöz hasonlóan, 2012-ben is egy defibrillátor a fődíja a rövidtávfutás csapatversenyének.

– Tavaly mintegy 4000 fő vett részt a családi rövidtávfutáson, melynek 1361 méteres távja könnyen teljesíthető volt minden korosztály számára. A 2011-es csapatversenyt a Debreceni Sportiskola nyerte, akik 680 fővel vettek részt a versenyen. A defibrillátor nagyon jó helyre került, hiszen a Gyulai István Atlétikai Stadionba helyezték ki, mely sokak számára életmentő lehet egy rosszullét esetén. Korábban is hangsúlyoztuk – és sajnos az elmúlt időszak hírei is bennünket igazolnak –, hogy sokszor minden előzetes jel nélkül esnek össze gyerekek, sportolók testnevelés órán vagy edzésen, uszodában; mely rosszullétek sokszor tragédiához vezetnek. A gyors reakciókészség, a megfelelő technikai háttér és képzettség életmentő lehet. Továbbra is az a cél vezérel bennünket, hogy minél több intézmény, munkahely rendelkezzen ilyen életmentő készülékkel. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani a futóverseny kapcsán felajánlott fődíjjal, egy defibrillátor-készülékkel, valamint azzal, hogy felhívjuk a figyelmet eme célkitűzés fontosságára – adott tájékoztatást Tóth Csaba a II. Rotary Futófesztivál főszervezője.

Magyarországon a 7 éves gyermekek közül minden ötödik fiú és minden negyedik leány túlsúlyos vagy elhízott, az elmúlt tíz év során ez az arány megháromszorozódott. Az OeTI mérései alapján, a felnőttek 63 százaléka túlsúlyos vagy kövér, ami ez elmúlt időszakban növekedett, az életkor előre haladtával ez a rossz arány csak nő. A felnőttek 53 százaléka soha nem sportol, a gyerekek nagy részre a képernyő vagy a számítógép előtt tölti szabadidejét. Ezen tények orvoslására kínál alternatívát a rendszeres futás.

Az 1912 méteres Centenáriumi futásra a nevezés díjtalan, egyénileg és csapatban is lehet jelentkezni. Az egyéni indulók közül az első három legjobb időeredményt elérő futó könyvjutalomban részesül. A csapatok közötti verseny célja, hogy minél több embert sikerüljön megmozgatni, testedzési, sportolási lehetőséget biztosítva a futás iránt érdeklődőknek nemtől és korhatártól függetlenül, valamint a figyelem felhívása a mozgás fontosságára, az egészséges életmódra, a szabadidő hasznos eltöltésére, a sportkapcsolatok, sportbarátságok kialakítására, ápolására. Ezért a csapatok közti verseny elbírálásakor az a szempont, melyik csapat neve alatt vesz részt több futó az eseményen.
A csapatversenyre iskolák, egyesületek, munkahelyi kollektívák vagy más szervezett közösségek jelentkezhetnek. Első díjként defibrillátort nyer az a csapat, amelyik a legnagyobb létszámban nevez és sikeresen lefutja az 1912 métert, a második helyezett jutalma 80 ezer, a harmadiké pedig 50 ezer forint értékű könyvcsomag.
Az 1912 méteres futást sikeresen teljesítő valamennyi résztvevő egyedi, centenáriumi érmet kap.
A futóverseny egyéb számaira (maraton egyéni, 2 és 5 fős váltó, félmaraton egyéni, félmaraton 2 fős váltó, negyedmaraton egyéni kategóriákban) is várják a jelentkezéseket a szervezők.

Nevezés és versenykiírás: rotaryfelmaraton.hu

Forrás: 4RUN Félmaraton sorozat, II. Rotary Debrecen Félmaraton és Maraton – Sajtóközlemény