Cicinho kölcsönben a Villarrealhoz került

image

Az idény végéig kölcsönben a Villarreal együttesében folytatja pályafutását Cicinho, az AS Roma brazil labdarúgója.

    A 30 éves védő pénteken esik át az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, s ha mindent rendben találnak, akkor akár már a hétvégén pályára léphet.
    Cicinho számára nem lesz ismeretlen a Primera División, ugyanis két idényt töltött a Real Madridnál, s onnan igazolt 2007-ben a Farkasokhoz. Rómában nem sikerült beverekednie magát a kezdőcsapatba, ezért már tavaly is kölcsönadták, akkor a brazil Sao Paulóban futballozott.
    A spanyol bajnokságban harmadik helyen álló Villarrealnak a megállapodás értelmében opciós joga van az idény után megvenni a hátvédet, amennyiben a felek kölcsönösen elégedettek lesznek egymással.