Kategória: Autó-motor
Elbízza magát a Sauber a tulajdonosváltás után?
Nem is olyan rég még a túlélésért küzdöttek minden szalmaszálat megragadva, miután azonban stabilizálódott a csapat sorsa, már olyan nyilatkozatot hallani tőlük, hogy nem is muszáj a Manort legyőzni.
Ismét magyar résztvevők a rali világbajnokságon
Turán Frigyes és Zsiros Gábor a legendás Német Ralin folytatja a világbajnoki szezont augusztus 18-21. között a Ford Fiestával. A népes mezőnynek 4 nap alatt 18 szakaszt és majdnem 307 versenykilométert kell teljesítenie a szőlőtőkékkel tűzdelt pályákon.
Gyenge autó teszi a jó versenyzőt?
A Toro Rossónál versenyző Carlos Sainz azzal magyarázza jó szereplését, hogy az STR11 motorja rosszabb az ellenfelekénél. Ez rákényszeríti a pilótát, hogy ne hibázzon, és minden lehetőségre lecsapjon.
A Haas sikere csak a kezdők szerencséje?
Újonc csapat nagyon ritkán csinál olyat, mint idén a Haas alakulata – 12 versenyből négy pontszerzés, régi F1-es gárdák alázása. A tulajdonos szerint pusztán szerencséjük volt.
Ezek a legfurcsább F1-es rekordok és statisztikák
Tudod, hányszor állt együtt dobogón a három legjobbnak tartott jelenlegi versenyző, Alonso, Hamilton és Vettel? Melyik a legrosszabb rajthely, ahonnan a német versenyt nyert? Mi a közös pont Buttonben és Schumacherben? A formula1.com meglepő érdekességeket gyűjtött csokorba.
2021-ben jön az önjáró telekocsi
A Ford bejelentette, hogy 2021-re kitűzött célja a nagy sorozatban gyártott, teljesen önjáró autó megalkotása, amelynek működése megfelel a nemzetközi SAE szervezet nemzetközi listáján meghatározott 4. szintnek, és amely alkalmas személyszállítási szolgáltatásokra, például telekocsis vagy taxis alkalmazásra.
Overdose: A lehető legjobb tréning volt a Mecsekre
Bejött Strider Zoltán terve, a lehető legjobbat tesztelték a Mecsek Rallyera. Az elmúlt hétvégén, a Baranya Kupa keretein belül alkalma nyílt arra, hogy szinte ugyanazokon a pályákon gyakorolhassa a megfelelő íveket, taktikát, mint ami majd az októberi ORB futamon vár rá. Igaz, most még „csak” a Trabanttal, és az alkalmi navigátorával, Vig Sándorral, ősszel pedig majd a Mitsubishivel, és állandő segítőjével, Koch Péterrel. De így is nagyon tanulságos volt ez a verseny.
Egymás ellen versenyzett három Norbi
Michelisz Norbi, Kiss Norbi és Herczig Norbi versenyzett egymással, de hogy az esélyek kiegyenlítődjenek, mindenki azonos járművet, egy gokartot választott versenygépnek.
Kerényi Ádám ismét dobogón a drift EB-n – összetettben is!
A Tomracing Motorsport Team driftere jó formát mutatott, és a döntőben mindössze 1 ponttal maradt le a győzelemről.
Miért nincs pontos hír Schumacherről?
Akárcsak a minap felmerült álhír esetében, lassan két éve és nyolc hónapja kénytelenek vagyunk pletykákra hagyatkozni a hétszeres F1-es bajnok állapotával kapcsolatban – miért?
A gumik hibásak az esős versenyek haláláért?
Egy ideje megszokhattuk, hogy szakadó esőben, vagy pályán álló víz esetén nem láthatunk száguldani F1-es autókat – bár a biztonsági autós rajtot eltörölték, kérdés, miért gyártanak esőgumikat?
Keszthelyi Vivire kemény időszak vár
Véget ért a nyári szünet Keszthelyi Vivien, az Audi Sport versenyzőakadémiája egyetlen magyar tagja számára: szerdától sűrű program kezdődik, amely kilenc héten át tart.
Ricciardo: Verstappen egy F1-guru
Daniel Ricciardo elismerősen beszélt Max Verstappenről, ugyanakkor őszintén bevallotta, bosszantó egy F1-es pilóta számára, ha egy ilyen szemtelenül fiatal pilótától kap ki.
Csak a Hungaroringre koncentrál az igazgató
Megvan a szükséges anyagi háttér a magyar F1-es helyszín teljes felújításának megkezdéséhez – alighanem ennek is köszönhető, hogy Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató a jövőben csak a pályára fókuszál.
Kit ölnél meg, ha automata autó lennél?
Megmentheti egy automata autó utasa életét több más ember halála árán? A zöldön vagy a piroson átsétáló gyalogos haljon meg? A fiatalt vagy az időset óvja meg a rendszer? Nehéz kérdések egy kérdőíven.
Ritka az ilyen csapattársi szeretet
Nico Hülkenberg és Sergio Perez három éve alkot egy csapatot a Force Indiánál – nehéz őket nyerő párosnak nevezni, de a német pilóta nagyon szeretné, ha mexikói társa jövőre is mellette maradna.
A Haas mexikóija nem hagyja kizökkenteni magát
Esteban Gutierreznek még van ideje a bizonyításra, és ami azt illeti, nem is gondol másra – elsődleges célja a pontszerzés, hiszen négy 11. hely is van már mögötte.
A Ferrari már tudja a fő problémáját
Sebastian Vettel, a Ferrari F1-es világbajnoka beszélt csapata utóbbi időben nyújtott teljesítményéről, és a fő okokról, ami az olasz istálló problémáit jelentheti a 2016-os szezonban.
Magyar János újra a harcmezőn
Egyik kedvenc pályáján, ráadásul sikerre éhesen vág neki a hétvégének Magyar János. Az őrbottyáni versenyző…
Százmillió autó kulcsát törhetik fel
Ilyen nagyságrendben készültek olyan távirányítós kulcsok az elmúlt két évtizedben, melyeket könnyedén fel lehet törni: a legtöbb probléma a Volkswagen-konszernnél adódott.


























