Kategória: csakfoci.hu
Ma a TV-ben: Jó ebédhez PSG-meccs élőben
A hétfői fociműsor és élő közvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
Lebukás: Csúnyán elspoilerezte a Barca, ki lesz a következő nagy igazolása – videó
A katalánok hivatalos webshopján bukkant fel a leendő Barca-játékos neve.
A Slovan edzője nekiment a szlovák szövetségnek: “A Fradi miatt elhalasztják a bajnokságot, nekünk meg játszani kell”
Vladimir Weiss nem érti, hogy a szlovák szövetség miért nem tudja segíteni nemzetközi kupacsapatait, miközben például Magyarországon is megteszik ezt.
A török sztárcsapat bejelentkezett Styles-ért, de edzője a megtartásával “fenyegetőzik”
A Besiktas várhatóan 2,5 millió eurót ajánl majd Callum Stylesért. A Barnsley menedzsere közben arra utalt, hogy ha nem adnak érte elég pénzt, a játékos akár maradhat is a harmadosztályú szezonra.
Slovan-Fradi: Telt házra és egész stadionos koreóra készülnek Pozsonyban – az UEFA stadionbezárásától tartanak a szlovákok
A Slovan Bratislavánál kiemelten kérik a szurkolókat, hogy ne üljenek fel a provokációnak, mert rendbontás esetén az UEFA könnyen bezárathatja a stadiont.
Három fiatal nő kezébe kerülhet a leghíresebb román focicsapat: „Kiszállok az egészből, elegem van”
A bukaresti FCSB, azaz az egykori Steaua elnöke és tulajdonosa, Gigi Becali a távozásán gondolkodik, a klub irányítását pedig három lánya kezébe adná.
Nikolics jól ismert helyen lehet bombaigazolás – a klubelnök elismerte a tárgyalást
A MOL Fehérvártól távozó Nikoics Nemanját a szerb élvonalbeli Topolya szeretné megszerezni, a felek már egyeztettek is egymással.
NB I: Premier League-csapattól érkezhet a Debrecen nagy fogása – sajtóhír
Lengyel és görög bajnoki címet is ünnepelhetett már a még mindig csak 21 esztendős futballista, aki a középpályán lehetne segítségére a Lokinak.
Slovan-Fradi: Ennek a szlovák intézkedésnek nagyon nem fognak örülni a magyar szurkolók
Nemcsak a stadionban, de annak környékén sem lehet majd alkoholt fogyasztani a Slovan-Fradi BL-visszavágó előtt, alatt és után.
Légiósok: Kleinheisler rögtön góllal büntette a védelem hatalmas hibáját – videó
Kleinheisler László, az NK Osijek magyar válogatott középpályása már a 16. percben szemfüles gólt szerzett a zágrábi bajnokin. Találata azonban végül egy pontot sem ért, a 80. és a 86. percben ugyanis fordított a házigazda Lokomotiv vasárnap.
Felkészülés: A Barca új igazolása bombagóljával verte a Realt, Haaland rögtön megtréfálta a Bayernt – videók, eredmények
A Barca, a Manchester City és az Arsenal nyerte az Amerikában lejátszott felkészülési rangadókat.
Ronaldo leléphet Manchesterből, hogy újra visszatérhessen, a Real és a Liverpool már nem igazol – külföldi körkép
A legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról.
Gazdag látványos mozdulattal szerzett újabb győztes gólt Amerikában – videó
A magyar válogatott Gazdag Dániel ezúttal a korábbi Milan-sztár Alexandre Patót csereként bevető Orlando City ellen szerzett három pontot érő találatot az MLS-ben.
Otthagyta a klubját a magyar válogatott játékos: „Már januárban érződött, hogy nem olyan a viszony”
Varga Kevin távozott a török Kasimpasától, de továbbra is külföldön folytatná pályafutását a magyar válogatott szélső.
A rangadón is ollózós gólt lőtt a DAC csatára, a magyar kapus 11-est védett a 93. percben – videó
Akárcsak a hétközi, a feröeri Vikingur elleni Konferencia Liga-meccsen, megint ollózós mozdulat után talált be Nikola Krstovic, a dunaszerdahelyi DAC montenegrói csatára.
A Loki edzője: „5 év múlva erős magyar klubokat fogunk látni Európában” – saját magával meccsel majd az NB I-ben
Joao Janeiro szerint hagyott maga mögött olyan nyomot Kisvárdán, hogy elmondhassa, szinte saját maga ellen kell majd meccselnie az NB I első fordulójában. A DVSC portugál vezetőedzője volt csapatairól és az NB I-ről is nyilatkozott hazájában.
Nemcsakfoci: Leclerc-betli és Verstappen-győzelem a Francia Nagydíjon – videó
A Red Bull hollandja, a világbajnoki címvédő Max Verstappen nyerte meg a Forma-1-es Francia Nagydíjat a Mercedes párosa, Lewis Hamilton és George Russell előtt.
Légiósok: Szalai Ádámék az utolsó percekben bukták el a győzelmet, Némethék kikaptak a rangadón
Egyik magyar légiósunk csapata sem nyert a vasárnap délutáni bajnokikon.
NB I: Az orosz éllovas vinné a magyar válogatott kerettag játékost – ennyit kérnek érte
Sajtóhírek szerint a jelenlegi orosz bajnokságot vezető CSZKA Moszkva szerződtetné Baráth Pétert, akiért több mint 2 millió eurót kellene adni.
Edzőmeccsek: A Vasas és a Loki is másodosztályú ellenfél ellen győzött
A Vasas a Soroksár ellen, míg a Debrecen a Nyíregyháza ellen aratott egy gólos sikert szombat délelőtt.







