Kategória: Labdasportok
KEK: kiesett a Siófok
A Ferencváros mellett másik magyar csapat is érdekelt volt a KEK nyolcaddöntőjében. A Siófok ötgólos előnnyel utazott az ausztriai visszavágóra a Hypo otthonába, a vendéglátók azonban már az első félidőben megfordították a hátrányukat.
Győr-Metz 15-11 – félidő
A Győr immár a biztos negyeddöntőbe jutásért lép pályára a Metz ellen a női BL-középdöntő 3. fordulójában. A magyar együttes szünetre négy gólos előnyt szerzett.
BL-középdöntő: jön az utolsó „odavágó”
A BL-középdöntők során eddig egyedül a Metz csapatával nem találkozott idén az ETO, ám ezúttal hazai pályán fogadja a francia együttest. Reméljük, pozitív statisztikával zárják a győriek az „odavágók” sorát.
A Metzet is verte a Győri ETO
A BL-középdöntők során eddig egyedül a Metz csapatával nem találkozott idén az ETO. Ezúttal hazai pályán fogadta a francia együttest, és az ellene aratott győzelemnek köszönhetően pozitív statisztikával zárták a győriek a középdöntős „odavágók” sorát.
BL: Jön az utolsó „odavágó”
A BL-középdöntők során eddig egyedül a Metz csapatával nem találkozott idén az ETO, ám ezúttal hazai pályán fogadja a francia együttest. Reméljük, pozitív statisztikával zárják a győriek az „odavágók” sorát.
Az erdnek minimális a félidei előnye
Az erd még csak az első mérkőzését játssza az EHF-kupa nyolcaddöntőjében , a Dunaújváros azonban már a nagyon nehéznek ígérkező visszavágóra készül.
Nyolcgólos, biztató előny
Az erd még csak az első mérkőzését játszotta az EHF-kupa nyolcaddöntőjében , a Dunaújváros azonban már a nagyon nehéznek ígérkező visszavágóra készül.
A német bajnok vezet
Német rangadót játszik a Bajnokok Ligája középdöntőjének 1. csoportjában a HCL és a THC.
Sima meccset játszott a német bajnok
Német rangadóra került sor a Bajnokok Ligája középdöntőjének 1. csoportjában a HCL és a THC között.
Átadtuk az adományt a Kekezovics-családnak
Juhász Levente, a MOL-Pick Szeged klubmenedzsere pénteken Bácskapalánkán átadta a klubunk által gyűjtött adományt a Kekezovics-családnak. Csapatunk egykori játékosának, Kekezovics Marinkónak a felesége beteg, a kezelésekre, a gyógyulásához járult hozzá a MOL-Pick Szeged család, játékos, vezető, edző, szurkoló, támogató. Tatjánának erőt, kitartást és gyógyulást!…
Mindegía: túl az első vizsgálaton
Niko Mindegía, a MOL-Pick Szeged spanyol válogatott irányítója a Kadetten Schaffhausen elleni idegenbeli BL-meccsen szenvedett térdsérülést. Az első diagnózis szerint nincs szakadása, azonban vasárnap délelőtt még egy vizsgálaton vesz részt a játékos….
EHF-kupa: furedi vereseg
Vereséggel rajtolt a Balatonfüred a férfi EHF-kupa csoportkörében, miután Veszprém 12 góllal kikapott a horvát Nexe Nasicétól.
MKSZ megyei konferencia
Február 13-án került sor Budapesten a megyei kézilabda-szövetségek országos értekezletére. Eseményen a megyei szervezetek elnökei és főtitkárai mellett részt vett Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke, Bódi Dezső főtitkár, Oláh Sándor és Mátrai Gábor, az MKSZ elnökségi tagjai, valamint dr. Kersch Ferenc, a szövetség főtitkár-helyettese.
Lemaradt a felsőházról a Gyöngyös
A férfi NB I zárófordulójának pénteki mérkőzésén a Mezőkövesd megfordította szünetbeli négy gólos hátrányát, és nyerni tudott Gyöngyösön, így a házigazdák lemaradtak a bajnokság felsőházi rájátszásáról, és a 7-12. helyért folytatják a pontvadászatot.
Szavazz az év kézilabdázójára!
A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) ismét kiírta hagyományos pályázatát, tehát most szavazhattok a 2014-es év legjobb kézilabdázójára. A listán a Győri Audi ETO KC két játékosának neve is szerepel.
Női kosárlabda NB I – Sima zalai siker
A Zalaegerszeg magabiztosan legyőzte a vendég Vasast a női kosárlabda NB I pénteki mérkőzésén.
Egyelőre dupláz a Budućnost
Egy-egy mérkőzésre kerül sor a Bajnokok Ligája középdöntőjének harmadik fordulójában. A Budućnost Ljubljanába, a Larvik pedig a Sävehof otthonába utazott.
Lelassított a Budućnost
Egy-egy mérkőzésre kerül sor a Bajnokok Ligája középdöntőjének harmadik fordulójában. A Budućnost Ljubljanában hárommal nyert, a Larvik pedig a Sävehof otthonába utazott.
Még mindig hibátlan a Larvik
Egy-egy mérkőzésre került sor a Bajnokok Ligája középdöntőjének 1. és 2. csoportjában a harmadik fordulóban. A Budućnost Ljubljanában hárommal nyert, a Larvik pedig a Sävehof otthonából hozta el a két pontot.
Császár Gábor a PSG-től a Schaffhausenhez szerződött
A Schaffhausen kézilabdacsapatában folytatja pályafutását Császár Gábor.






