Kategória: Mix
Töltött szőlőlevél – Egészségséf
Most ismét a görög konyhához nyúlok egy kicsit. Ez is a kedvenceim közé tartozik. Az ételt nem nehéz elkészíteni, de ha nem szüret ideje van, akkor a szőlőlevél beszerzése kicsit nehézkes lehet. De nem lehetetlen. Mint mindennek, ennek is több fajtáját kóstoltam már, én a húsosat szeretem.
6 apró trükk, ami boldoggá teszi a napodat
Hajlamosak vagyunk csak úgy várni a boldogságra, közben pedig elfeledkezünk róla, hogy tenni is kell érte. Adunk néhány tippet, amivel jókedvűek lehetnek a mindennapok: az optimizmus tanulható.
Elhízás ellen: reggeli
Van, aki semmit nem eszik reggel, van, aki müzlit, esetleg sonkás tojást. Most kutatással igazolták, hogy a normál testsúlyú emberek egészségesen reggeliznek, ezért nehezebben híznak el.
A felmelegedés csökkenti a születésszámot
A klímaváltozás valószínűleg hozzájárul az amerikai születési ráta folyamatos csökkenéséhez – írja az MTI. A cambridge-i Nemzeti Gazdasági Kutatási Hivatal szakértői szerint a század végére évente százezerrel kevesebb gyerek jön világra az Egyesült Államokban.
5 gyógyító fűszernövény
Sokan nem tudják, hogy jó néhány fűszerünk gazdag polifenol forrás, és ezáltal kiváló antioxidáns. Ezek a vegyületek megőrzik, illetve javítják az erek rugalmasságát, tágulási képességét, ezáltal csökkentve az érelmeszesedés, magas vérnyomás, keringési betegségek és ödémásodás kialakulásának esélyét.
A gyümölcscukor is nagyon káros lehet
Táplálkozási szakértők eddig is számos alkalommal hívták fel a figyelmet arra, hogy egyes élelmiszerek, így például az édesített üdítőitalok jelentős veszélyt jelenthetnek egészségünkre. A szakértői véleményeket többnyire tudományos kutatások is alátámasztják, az egyik friss tanulmányt a Journal of the American College of Cardiology publikálta, amely szerint ezek a termékek – akár cukrot vagy szacharózt, de különösen ha fruktózt tartalmaznak – nem csupán az elhízásért, de a szívbetegségekért és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásáért is felelősek.
Sóban sült fogas – Egészségséfünk receptje
Ünnepek közeledtével ismét előkerülnek a halas receptek. Én főleg a tengeri halakat szeretem, de ez most kivétel. Íze miatt is kedvelem a fogast, és azért is, mert alig van vele munkám.
5 tipp, hogy elkerüld a felesleges kalóriákat a munkahelyen
Az irodában töltött dolgos hétköznapok alatt néha nehéz ellenállni egy-egy finom falatnak. Olykor bizony előkerül a fiók mélyéről a „vészhelyzetre” félretett nassolnivaló is. Mindez a reggeltől estig tartó ülőmunkával pedig nem a legjobb kombináció, hiszen könnyen felszaladnak a pluszkilók. Ha szeretnénk fittebbek és egészségesebbek lenni a mindennapokban, fogadjuk meg a dietetikus tanácsait és jobban fogjuk érezni magunkat a bőrünkben!
Az orsóféreg-fertőzöttség fokozhatja a nők termékenységét
Fokozhatja a nők termékenységét, ha fertőzöttek egy bizonyos parazitaféreggel – állapították meg a szakemberek.
Az egészséges mosoly
Ha a szem a lélek tükre, akkor a fog az ápoltságé, az igényességé. Fogaink helyes gondozásáról szóló sorozatunkban dr. Molnár Gergely az alapoktól indul el, hogy pontosan értsük, mikor hogyan és mit tudunk tenni annak érdekében, hogy a mosolyunk teljes legyen.
A halláscsökkenés és a fülzúgás oka
Halláscsökkenés, szédülés és fülzúgás is jelezheti az otoszklerózist. A belső fül csontosodási zavarától Beethoven is szenvedett, de ma már a kezdetleges hangtölcséreknél jóval korszerűbb megoldás áll rendelkezésre. A betegség által okozott halláscsökkenés, az esetek többségében műtéttel kezelhető.
Az iskola az oka mindennek? A gyerekek és a drog
Nem elhanyagolható az iskola szerepe, az iskolai légkör nagyban befolyásolhatja a droghasználatot. „ Azokban az iskolákban, ahol oldott a légkör, nyílt a tanár-diák kapcsolat, szeretetteljesen fordulnak a diák felé, sokkal ritkábban kerül elő a drog” – állítja dr. Grezsa Ferenc. Persze az iskola falain belül nem csak a tanároknak, de a kortársaknak is meg kell felelni, az sem mindegy, milyen értékeket képviselnek az adott közösségben élők.
Anyatejjel a koraszülöttekért!
Hazánkban évente 8000 újszülött, azaz tízből egy kisbaba koraszülöttként lát napvilágot. Esetükben életmentő lehet a hat hónapig tartó kizárólagos szoptatás, de a megfelelő táplálás minden gyermek számára kulcsfontosságú.
Mennyi szex kell a boldogsághoz?
Egy kanadai egyetem kutatója negyven év kutatási anyagát összesítette, hogy megkapja hetente hányszor kell szexelni a boldogsághoz.
Hangszalagszövetet növesztettek amerikai kutatók
Működő hangszalagszövetet növesztettek laboratóriumban amerikai kutatók, a szövet képes volt hangképzésre, amikor állatok gégéjébe ültették.
Narancssaláta mazsolával, dióval – Egészségséf
Sokan még nem barátkoztak meg azzal, hogy egy alapvetően sós salátához gyümölcsöt is adhatunk. Pedig az ízek nagyon jól kiegészítik egymást, és sültekhez nagyon finom és egészséges köret lehet.
Ügyvédhez fordultak Charlie Sheen volt szexpartnerei
Hírességek elleni perekre szakosodott ügyvédhez fordultak a HIV-pozitív Charlie Sheen volt szexpartnerei.
Lefogyni nem egyszerű, de egy kis segítséggel sikerülhet
A magyar lakosság nagy része elhízott, ami nem csak esztétikailag jelent problémát, de következtében egy sor súlyos betegség is kialakulhat, mint az IR, a cukorbetegség, vagy éppen a magasvérnyomás.
Mitől vagyunk rosszkedvűek?
Sokszor borús, ködös, vagy esős, latyakos időjárás rossz hatással lehet a közérzetünkre. A Budai Endokrinközpont szakértőinek segítségével utána jártunk, hogyan védekezhetünk a téli időszakban sokakat érintő lehangoltság és álmosság tünetei ellen.
Formáld J-alakúra a gerinced, és elfelejtheted a hátfájást
Talán nincs is olyan felnőtt, akinek ne fájna a háta, akár felül, akár a derékrésznél. Ugyanez a bennszülötteknél majdhogynem ismeretlen, de vajon miért?


























