MOB: 2015-től ,,európai olimpia" 13-16 sportággal

forrás:
A Patrick Hickey által vezetett Európai Olimpiai Bizottság székhelyén, Rómában zajló közgyűlésen ma délután dől el, hogy Győr városa rendezheti-e meg 2017-ben az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF). Az EOC 17 órától hallgatja meg a jó négy és fél év múlva esedékes korosztályos nyári játékokra egyedüliként kandidáló magyar város, illetve a 2017-es téli eseményre jelentkezett Szarajevó prezentációját, majd a tagok ezt követően szavaznak.

A magyar delegációt Borkai Zsolt, Győr polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke vezeti. Mellette Szabó Bence, a MOB főtitkára, Somogyi Tivadar, Győr alpolgármestere és Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója utazott el Rómába.

Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 41. közgyűlésén, Rómában szombaton megszavazta és megalapította az olimpiai mozgalom újabb versenyrendszerét: a döntés értelmében – a többi földrész ilyen eseményeihez hasonlatosan – az öreg kontinensen Európai Játékok (European Games) lesznek.640crystal-hall

A határozatról a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) számolt be az MTI-nek, hozzáfűzve, hogy az EOC már évek óta foglalkozik az Európai Játékok megteremtésének gondolatával. Az első ilyen rendezvény időpontja 2015. júniusa, a helyszín pedig Baki (Baku) lesz.

 

 

A játékok műsorán egyelőre 13 sportág szerepel: kézilabda, röplabda, tollaslabda, rögbi, asztalitenisz, cselgáncs, tekvondó, kajak-kenu, triatlon, ökölvívás, sportlövészet, íjászat és vívás. Három sportág – úszás, atlétika, torna – a végrehajtó bizottság határozatára vár.

A Patrick Hickey által vezetett Európai Olimpiai Bizottság székhelyén, Rómában zajló közgyűlésen ma délután dől el, hogy Győr városa rendezheti-e meg 2017-ben az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF). Az EOC 17 órától hallgatja meg a jó négy és fél év múlva esedékes korosztályos nyári játékokra egyedüliként kandidáló magyar város, illetve a 2017-es téli eseményre jelentkezett Szarajevó prezentációját, majd a tagok ezt követően szavaznak.

A magyar delegációt Borkai Zsolt, Győr polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke vezeti. Mellette Szabó Bence, a MOB főtitkára, Somogyi Tivadar, Győr alpolgármestere és Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója utazott el Rómába.

 

A cikk folytatódik..! kattintson ide!