Hozzátette: a közvélemény számára az is viccesnek tűnhet, hogy a kerékpárost most tiltották el, ám augusztusban már megint versenyezhet, és sokat nem kell kihagynia. "Ez azért lehet, mert az összes eredményét törlik 2010 nyaráig visszamenőleg, és a pénzdíjakat is vissza kell fizetnie, plusz nem vehet részt az idei Touron és az olimpián sem. Persze furcsa, hogy az augusztus második felében esedékes Vueltán, ráadásul hazai közönség előtt már szerepelhet" – mondta a MACS ügyvezető igazgatója.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hétfőn vétkesnek találta Contadort, a Tour de France
A spanyol kerékpáros a Tourt 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben, a Giro d,Italiát 2008-ban és 2011-ben, míg a Vuelta a Espanát 2008-ban nyerte meg, ő volt a világon az ötödik, aki mindhárom nagy háromhetes viadalon diadalmaskodni tudott.



