Conte kérésére Londonból erősítheti meg keretét a Napoli – sajtóhír

Olasz sajtóbeszámolók szerint a Napoli a csapat új vezetőedzőjének előző állomáshelyéről erősítené meg a keretét…

(Photo by Robert Cianflone/Getty Images)

A Calciomercato információi szerint a Napoli vezetősége érdeklődik a Tottenham szélsője, Dejan Kulusevski megszerzése iránt, akit a csapat újonnan kinevezett vezetőedzője, Antonio Conte szívesen látna az együttesnél.

A 24 éves svéd válogatott szélső a Brommapojkarna után Olaszországban az Atalantában nevelkedett, majd 2020 januárjában a Juventushoz került. Kulusevski a torinaóiaknál kezdetben állandó szereplő volt, idővel azonban egyre kevesebb lehetőséghez jutott, így egy év után a londoniakhoz került. A Spurs soraiban először kölcsönben játszott, később véglegesítették őt.

Kulusevski az előző két és fél szezonban 96 mérkőzésen 15 gólt és 19 gólpasszt jegyzett a Tottenham színeiben. Menet közben másfél éven át Conte volt a vezetőedzője, akinél szintén alapember volt.

A svéd légiós a Premier League előző szezonjában 36 pályára lépés alatt nyolcszor volt eredményes, és 2028-ig köti őt szerződés az észak-londoniakhoz, így minden áron biztosan nem szeretne csapata megválni tőle.

fociclub

A Conte kérésére Londonból erősítheti meg keretét a Napoli – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.