Conti: “Mindig maximális intenzitással edzek”

Andrea Conti, a Milan jobbhátvédje szerint szombaton olyan hozzáállással kell pályára lépniük a Chievo ellen, mintha finálét játszanának.

Conti hosszú kihagyás után tért vissza és az Empoli ellen a 25. fordulóban több mint másfél év után volt újra kezdő a Milan színeiben. A 25 éves védő ebben a szezonban 303 percet játszott és 3 gólpasszt jegyzett.

“A pozitív időszak sokat segít és meg kell tartanunk a célként kitűzött helyezést. Ez a klub célja azóta, hogy csatlakoztam a Milanhoz. A lelkesedés tükröződik a szurkolókon is. Szombaton 60 ezer ember volt a San Siróban. A Chievo elleni mérkőzéshez úgy kell hozzáállnunk, mintha döntőt játszanánk. Rendkívül fontos számunkra, hogy megszerezzük a három pontot a Bajnokok Ligájáért folyó versenyben.” – mondta Conti a Sky-nak.

“Jól vagyok és az Empoli ellen először játszottam 90 percet. Hosszú ideig nem léphettem pályára. Többet szeretnék játszani, de mindig nagyszerűen teljesít, aki pályára lép a posztomon. Az eredmények magukért beszélnek. Az edző tisztában van azzal, hogy min mentem keresztül. Ő is ott volt és tudja, hogyan kezeljen és mikor küldjön pályára. Ha úgy adódna, akkor aláírnám azt, hogy nem játszok, de cserébe láthatom a Milant az első négyben végezni a szezon végén. Suso? Gyakran visszazár védekezésben és ez a múltban kevésbé volt rá jellemző. Emiatt talán a támadó harmadban egy kicsit visszaesett a játéka. Ha ilyen jól védekezünk, akkor az neki is köszönhető.”

“Erőnlétileg még nem vagyok 100 százalékos állapotban, de készen állok és az edző tudja, hogy számíthat rám. Mindig maximális intenzitással edzek és megpróbálok hozzájárulni a csapat sikeréhez, amikor lehetőséget kapok.”

Conti 2017-ben szőkére festette a haját, amikor az Atalanta játékosaként sikerült kiharcolni az Európa Liga-indulást.

“Megpróbálok valakivel fogadni a Bajnokok Ligájáról. Amikor az Atalantában voltam és bejutottunk az EL-be, akkor szőkére festettem a hajamat. Most mást kell csinálnom. Piros-fekete haj? Miért is ne?” – fejezte be.

The post Conti: “Mindig maximális intenzitással edzek” appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS