Crespóval erősítene a Videoton

image

Olasz lapértesülések szerint a magyar bajnok Videoton szeretné leigazolni Hernán Crespót, a Parma 64-szeres argentin válogatott futballistáját.

    Az itáliai tuttomercatoweb.com a Gazetta di Parmára hivatkozva arról adott hírt, hogy a 35 éves támadóért már ajánlatot is tett a székesfehérvári klub.    
    Crespo a River Plate-ben kezdte pályafutását, majd 1996 és 2000 között a Parmában lett ismert játékos, 1999-ben UEFA Kupát nyert az együttessel. 2000-ben – akkor világcsúcsot jelentő – 35 millió font ellenében igazolt a Lazióhoz, majd az Internazionale, a Chelsea, valamint a Milan csapataiban szerepelt. A piros-feketékkel ott volt a FC Liverpoollal vívott 2005-ös Bajnokok Ligája-döntőben, az emlékezetes összecsapáson két gólt is szerzett, ám 3-0-ás olasz vezetés után az angolok egyenlítettek és büntetőket követően elhódították a kupát.    
    Egy genovai kitérőt követően Crespo tavaly visszatért a Parmához, itt 42 mérkőzésen 10 gólt jegyzett.
    Az argentin válogatottal három világbajnokságon vett részt, nyert angol és olasz bajnoki címet, utóbbiban gólkirály is volt.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.