Cristiano Ronaldo egyetért Blatterrel

ronaldo.jpg

Cristiano Ronaldo egyetért Joseph Blatterrel, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökével a tekintetben, hogy egyes élklubok játékos igazolási, -szerződtetési gyakorlata egyfajta "modern rabszolgatartás".

"Amit a FIFA elnöke mond, az igaz" – nyilatkozott röviden a Sky Newsnak Ronaldo.
   
Blatter azt a gyakorlatot ostorozta csütörtökön, mely szerint klubok hosszú távú szerződéseket kötnek sztárjaikkal, így azok idő előtti távozása révén hatalmas lelépti díjakhoz jutnak, ráadásul esetenként a játékosoknak kell kivásárolniuk magukat.
   
A FIFA-elnök egyúttal állást foglalt azzal kapcsolatban is, hogy a Manchester Unitednek el kellene engednie Ronaldót a Real Madridhoz, ha egyszer menni akar.
   
A portugál csatár a júniusi Európa-bajnokság óta többször is kinyilvánította, hogy álmai klubjához szeretne igazolni Spanyolországba, csakhogy az angol bajnok élő szerződésére hivatkozva hallani sem akar a távozásáról.
   
A Real Madrid állítólag 85 millió eurót is hajlandó lenne megadni a 23 éves támadóért, aki a legutóbbi idényben összesen 42 gólt lőtt az MU színeiben. A spanyol fővárosi sztárklub öt szezonra szóló szerződést kínálna, több mint nettó kilenc millió eurós éves fizetéssel.
   
Ronaldót 2012-ig köti szerződés a Manchester Unitedhez.

MTI