
Kedden, Budapesten, a magyar labdarúgó-válogatott elleni selejtezőmérkőzésen sokadszorra megvillantotta klasszisát Cristiano Ronaldo – és ez nem csak a pályán mutatott teljesítményére érvényes.
A negyvenéves, ötszörös aranylabdás portugál világklasszis előbb a második félidőben betalált büntetőből, majd a mérkőzés végén sportszerűségből is jelesre vizsgázott. Történt ugyanis, hogy a hajrában a győztes gólt megszerző Joao Cancelo érthetetlen módon a magyar tábor hergelésével látta helyénvalónak az „ünneplést”, a nyílt provokációra válaszul meg is kapta a reá záporozó söröspoharakat.
Ronaldo e ponton csapatkapitányhoz és legendához méltó módon reagált: magáról megfeledkezett csapattársát igyekezett ellökdösni a magyar szurkolók elől, majd kezét a közönség felé emelve kért bocsánatot – Bernardo Silvával együtt, Cancelo helyett.
A gesztus példaértékű, a baj a mi szempontunkból „csupán” az, hogy a FIFA éles szemű ítészeiről már korántsem mondható el, hogy ők is hasonló fairplay-szellemben munkálkodnának. Az ehhez hasonló esetekben ugyanis a kiváltó okot nem nézik, kizárólag a következményeket, azt viszont vérben forgó szemmel.
Emlékezhetünk, amikor négy éve az angol Raheem Sterling mutatott be hasonlóan provokatív gólörömöt, s kapta is a nyakába a megszolgált söröspoharakat, a csak erre váró (a kettős mércét hírből sem ismerő!) FIFA boldogan osztott ki csípőből két meccsre szóló zárt kapus büntetést az MLSZ-nek – akkor még a rasszista kártyát is menetrendszerűen kijátszva –, amely erre válaszul együtt érző módon kitiltott 23 magyar drukkert a válogatott eseményekről…
Írta a Magyar Hírlap