Elgondolkozhat Lukas Podolski azon, hogy melyik klubot válassza következő állomáshelyéül.
Számos hírforrás szerint Lukas Podolski csakis az angol Arsenalhoz távozhat a német 1. FC Kölntől, ám a kiváló válogatott középpályás most megkapta a nagy feladványt. Megkeresték ugyanis a dagesztáni Anzsi Mahacskalától, amelynek vezetői nem kevesebb mint évi tízmillió fontot kínálnak neki fizetség gyanánt.
A holland Guus Hiddink edző által irányított együttes lényegesen megerősödne a német válogatott futballistával, efelől nem is lehet vitát nyitni. Annyi bizonyos, hogy egy életre megalapozná a szerencséjét, hiszen négy teljes idényre kínálnak neki összesen 40 millió fontot. Nem beszélve a prémiumokról. Mint megírtuk, Hiddink egyetlen, Dinamo Moszkva felett aratott győzelemért 50 ezer eurót kapott.
– Az ajánlat tény – ismerte el Lukas Podolski. – Tudom, hogy az Anzsi óriási terveket állított fel, és ha azokat megvalósítja, az valóban egy bámulatos teljesítmény lenne. El kell gondolkodnom azon, hogy ennyi pénzért az orosz bajnokságban folytassam-e. Amúgy Oroszország nem egy idegen közeg számomra, hiszen jómagam is Lengyelországban születtem, nyelvi akadály hát nem is nagyon lenne.