Csak a hajrában tudott egyenlíteni a Roma Kassán

Döntetlennel ért véget a Kassai Futball Arénában az FC Kassa és az AS Roma összecsapása. Az ünnepi találkozó volt az aréna hivatalos avatója. A mérkőzést 12.400 néző szurkolta végig a helyszínen.

A meccsnek volt még egy ünnepi aktusa: Erik Pacinda az utolsó profi találkozóján lépett pályára, és ahogy kell, Geri Gergely a 10. percben lecserélte, és vastaps közepette vonult le a pályáról.

Az első találatot a többségi magyar tulajdonban lévő együttes szerezte meg. A csereként beállt Dalibor Takac talált be. Ezt követően nagyobb fokozatra kapcsolt Daniele De Rossi sztárcsapata, de egyenlíteni csak a hajrában tudott. Addig a Kassa remekül helytállt. A 85. percben aztán Niccolò Pisilli volt eredményes.

A mostani összecsapásnak volt egy 15 évvel ezelőtti előzménye: 2009-ben az Európa Liga rájátszásának első mérkőzésén a Kassa nagy meglepetést okozva, 3-3-ra végzett a Francesco Tottival felálló olaszokkal. A visszavágót a Roma aztán 7-1-re nyerte, de az FC Kassáról beszélt fél Európa a két meccs között. Érdekesség, hogy abban a csapatban játszott a „farkasok” mostani edzője, Daniele de Rossi.

A Kassa következő mérkőzése a Dunaszerdahely ellen lesz a Niké Ligában.

 FC Kassa – AS Roma 1-1 (0-0)

Gólok: Takac (53. p. ), ill. Pisilli (85. p.).

 FC Kassa: Sípos (82. Teplan) – Fabis (85. Dos Santos), Kruzliak, Gorosito (64. Krivák), Innocenti (64. Jakubko), Bokros (64. Magda) – Gallovic (82. Sovic), Zsigmund ( 64. Varga), Fasko (76. Miljanic) – Pacinda (10. Takac, 82. Korba), Medved (64. Niarchos). Edző: Geri Gergely.

AS Roma: Svilar (46. Ryan) – Sangare Traoré (64. Seola), Ndicka (64. Reale), Kumbulla (64. Nardin), Angelino (64. Cama) – Bove (46. Pisilli), Darboe (64.) (Levak) – Baldanzi (64. Cherubini), Le Feé (64. Graziani), Costa Vesco (46. Zalewski) – Solbaken (64. Sudamele). Edző: Daniele De Rossi

FOTÓ: Tomáš CICOŇ