A kézilabda magyarországi népszerűsége sok helyütt vetekszik a labdarúgáséval, nem kevés településen pedig felül is szárnyalja azt. Indokolt volt tehát az a felfokozott várakozás, amely férfi válogatottunk újvidéki Európa-bajnoki szereplése iránt megnyilvánult.
A rajt jól sikerült, hiszen a végül kiesett oroszokkal döntetlent hozott a 60 perc, majd a sokkal értékesebb, spanyolok elleni újabb pontszerzés következett. A legnagyobb elismerést a franciák legyőzése váltotta ki – később azonban sok minden egy kicsit más megvilágításba került.
Az oroszok elleni pont az ő kiesésükkel leértékelődött. A legtöbbet a spanyolok elleni döntetlen jelentette azzal együtt is, hogy ott ők nem kaptak meg egy hétméterest, mi pedig az ellenakciónál igen. Ezzel együtt ez a részeredmény a legértékesebb az Eb-ről, hiszen a franciákról kiderült, hogy teljesen fásult csapattal játszottak ezen az Eb-n, amelyben csak a nevek voltak félelmetesek. Sok, harminc fölötti van a keretükben, ami nem kevés gondot okozhat Daniel Onesta kapitánynak az olimpiai tornán is. Ez azonban legyen az ő gondja.
A csoportunkból volt továbbjutást követően az Izland és Szlovénia elleni kétszer hatvan perc nem kerülhet a pozitív oldalra. Az első három találkozó valószínűleg túl sokat kivett a játékosokból, így az izlandiak ellen eleve alárendelt szerepre kényszerült a nemzeti együttes (amelyet előzőleg – ki tudja, milyen alapon? – sokan esélyesebbnek véltek a szigetországiaknál!?), s a szlovénok ellen mutatottak alapján ott sem volt reális esély a győzelemre. Ennek a két találkozónak a szakmai tapasztalatait le kell vonni, majd a történteket beküldeni az archívumba. Ugyanez az ajánlatom az agyon dicsért, horvátok elleni döntetlennel kapcsolatosan is, mivel azt senki nem hangoztatta súlyának megfelelően, hogy a horvátok kezdő sorából négyen egyáltalán nem léptek ellenünk pályára, s további ketten pedig néhány percet kaptak. Így az igazság az, hogy a horvát B-válogatott ellen sikerült a kicsit „felhangosított” döntetlen kiharcolása.
A nyolcadik hely – ismerve a sportág erőviszonyait, az egyre magasabb átlagszínvonalat – jónak ugyan mondható, de hozsannázásra semmi ok. Látható volt, hogy mindkét kapusunk hatalmas ingadozásokkal védett, az Iváncsik Tamás korai kiesését követően végig pályán volt Harsányi Gergely felülteljesített, Mocsai Tamást védekezésben a pályán hagyni nem egy életbiztosítás, neki inkább a támadás az erőssége. Laluska Balázs kőkemény volt, de rendkívül darabos – elég sokszor ült is kényszerszüneteket tartva. Such Timuzsinban valószínűleg több van a védőmunka hatékonyságát illetően. Ilyés Ferenc hatalmasat küzdött, de gyakori ütései miatt ő is elég gyakran kapott kétperces büntetést. Iváncsik Gergő a most mutatottnál már sokkal jobban is játszott.
Nem szabad tovább halogatni a magyar válogatott összesítésben legjobbjának minősült játékosa, Császár Gábor (képünkön) teljesítményének felsőfokú méltatását! A két évet külföldön is játszó Császár egyértelműen nemzetközi szintű klasszissá érett. Remélhetőleg Lékai Máté az áprilisi, olimpiai kvalifikációs tornáig teljesen felépül. Ez esetben ugyanis terhet vehet le Császár válláról egy szerencsés arányú munkamegosztás keretében.
Bár Mocsai Lajos szövetségi kapitány rendkívül nehezen viseli, ha bármi nemű kritika éri a háza elejét, ennek ellenére is szeretnék néhány észrevételt tenni. Már korábban is több lehetőséget kellett volna megpróbálnia adni a vitán felül extra képességekkel rendelkező, s immár a német Bundesligában is rendszeresen pályán lévő Putics Barnának. Ez négy összecsapáson nem történt meg. Amikor pedig szinte végső kényszerként komolyabb játékidőt kapott Szlovénia ellen, azt hét góllal hálálta meg. A gyarló földi halandó ezt követően jogosan gondolt arra, hogy Putics a horvátok ellen megint főszereplő lehet, erre azonban nem került sor. Pedig az Ancsin Gábor – Putics Barna átlövő párosra igen komoly feladatok hárulhatnának, akár már áprilisban, Svédországban, az olimpiai kvalifikációs tornán is. S akkor még nem említettük Milorad Krivokapicsot, aki több, nagyon fontos gólt is lőtt – ugyancsak szerény bizonyítási lehetősége ideje alatt.
A feladat ezek után az alighanem a viszonylag legkönnyebb négyes, olimpiai kvalifikációs csoportban, áprilisban megpróbálni az első két hely egyikén végezni. Mocsai kapitány a korábban is számításba vett Carlos Perez mellett az ugyancsak negyven esztendős, szintén kubai Ivo Diaz bevetésének lehetőségét is megszellőztette.
Mielőtt bárki is megróna a „viszonylag legkönnyebb” minősítés miatt, gyorsan szeretném leszögezni: a svéd-magyar-macedón-brazil négyes vitathatatlanul gyengébb, mint lett volna egy dán-magyar-macedón-algériai összetételű kvartett. Ami persze nem jelenti azt, hogy Svédországból máris elintézett a kijutás a londoni olimpiára. Ha van papírforma, akkor a második hely sorsa a magyar-macedón összecsapáson dőlhet majd el. A svédek ellen hazai pályán leendő esélyeinkről ugyanis mindenképpen megfontoltan és nem elbizakodottan kell beszélni.
(Forrás és fotó: Jocha(Press) Károly)
