Cseh Sándor: az ősz soha nem egyszerű

cseh_n

A Szolnok vezetőedzője nagyobb csatára számít a hamarosan kezdődő bajnokságban. Cseh Sándor kiemelte: több kell a játékosaitól a szezonban.

cseh_n
Az október jóval lazább lesz, mint szokott vagy mint más csapatoknak. Lesz egy Magyar Kupa selejtezőnk, utána kezdődik a bajnokság, ahol a második fordulóban játszunk az OSC-vel. Ez az egyetlen dolog, ami megnehezíti a helyzetünket, hiszen nem nagyon tudjuk elkezdeni az edzéseket. Valamennyire azért kell készülni erre a találkozóra, de nincs értelme teljes mellszélességgel, mert utána lesz két nap pihenőnk. Az első másfél hét az ilyen vegyes felvágott” – kezdte a vezetőedző az Inforadionak.

A Szolnok az idei szezonban ott van a Bajnokok Ligája Final Six-ben. „Tudtuk, hogy ezért nagyon fontos megnyerni a bajnokságot. Benne volt a levegőben, biztosra vettük, hogy ott leszünk a final six-ben. Célunk, hogy megpróbáljunk elsők lenni a Bajnokok Ligája csoportunkban, hiszen akkor nem kellene negyeddöntőt játszanunk. Komoly tétje lesz a mérkőzéseknek” majd a tréner rátért a csapatra is. „Azoktól a játékosoktól, akik maradtak, több kell, azoktól pedig, akik eddig kiegészítőek voltak, vagy most érkezett fiatalok, szintén sok kell. Ez egy nagyon kemény munka, és az is, hogy egy olimpia után mindig nehéz egy ilyen csapatnak, ahol sok válogatott játékos volt. Van, aki jó kedvvel érkezik – vagy túl jó kedvvel – és van, aki szomorúan. Az ősz soha nem egyszerű, meg kell találni a csapattá érés motivációját, és azt is, hogy fontos legyen a siker” – fejezte be Cseh.

A Szolnok jövő héten a Magyar Kupában Nagykanizsára utazik, ahol a házigazdák mellett a Honvéd, az UVSE I. és a Tatabánya lesz az ellenfele. Pár nappal később a KSI ellen kezdi meg a szezont.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS