Cselgáncs vk: Helyezetlenül zárt minden magyar Csingtaóban

image

Valamennyi magyar induló helyezetlenül zárta a kínai Grand Prix-t, az esztendő utolsó olimpiai kvalifikációs viadalát.

Hatvanegy ország négyszáz egy judósa lépett tatamira Csing-taóban, köztük volt öt magyar judós is. Valamennyien a londoni olimpiai indulásért harcolnak, fontos lett volna számukra a pontszerzés.

A 81 kilogrammos Csoknyai László remekül kezdett, leszorítási kísérlete vazarit hozott a kínai Ridzsigava ellen, ám túll sok idő volt még hátra, ezalatt az Atomerőmű SE judósát háromszor is intették, így egyenlő állással ért véget a rendes küzdelmi idő.

A hosszabbításban már a hazai judósnak volt nagyobb szerencséje, végül egy jukóval ő jutott tovább a legjobb tizenhat közé.

Erőnyerőként kezdett a 100 kilogrammos Farkas Bálint, ezt követően az olimpiai és világbajnok grúz Cirekidzét kellett volna legyőznie a továbbjutásért, ez most nem sikerült. A Honvéd-Kipex judósa néhány hete még – az Európai Judószövetség kvalifikációs listájáról – olimpiai részvételt érő pozícióban állt, jövőre újabb pontokat kell szereznie, hogy ezt visszaszerezze.
                            
A nehézsúlyúak versenyében a világbajnoki ezüstérmes Bor Barna győzelemmel kezdett az egyiptomi Motie ellen, majd a második körben minimális különbséggel alul maradt a dél-koreai Cso Gu Hammal szemben. Az ASE csillaga helyezetlenül zárta a tornát, de továbbra is igen előkelő helyen áll a világranglistán, ha jövőre meg tudja őrizni pozícióját, kiemeltként várhatja majd az olimpiai sorsolást.

A nőknél a 63 kilogrammos Gáspár Eszter nem tudott közelebb lépni álmainak megvalosításához, a Miskolci VSC judósát a világbajnoki bronzérmes német Malzahn tartóztatta fel.

Nem tudta folytatni idei remek Grand Prix-sorozatát Joó Abigél: a KSI SE huszonegy éves versenyzője ebben az évben Bakuban és Abu-Dzabiban is megnyerte a GP-viadalt. Európa-bajnokunk ezúttal is jól kezdett, vazarival vezetett az Universiade-győztes kínai Csang Csie ellen, ám végül a hazai judós nyert ipponnal.

A Csing-taóban megrendezett tornán három arany-, két ezüst- és öt bronzéremmel a hazaiak zártak az első helyen az éremtáblázaton, megelőzve Dél-Koreát (3, 2, 2) és Japánt (2, 2, 2).