Igen eredményes olimpiai sportágunkban, a kajakozásban az egyik legsikeresebb nevelőedző, Csereklye József nevét csak véletlenül lehet hallani. A teljes váci visszavonultságában élő, két olimpiai bajnokot is útjára indított szakembert utolérni, majd rávenni egy hosszabb beszélgetésre, egyáltalán nem volt könnyű. Végül azután rengeteget mesélt a 75 éves sportember.
Csereklye József. Fotó: jochapress
– Tizenkét évesen ültetett be tornatanárom, Halász Károly egy kettős kajak orrába és átvitt a szigetre. Először féltem, de 5-6 alkalom után már egyes kajakban egyedül mentem. Akkor Vácon a Babella László volt a legjobb, őt követve rengeteget edzettünk. Alacsony voltam, csak hosszútávon lehettek részsikereim, felnőttként egyszer lettem harmadik az ob-n.
– Fiatalon szinte észrevétlenül „átvedlett” edzővé.
– A gyerekek úgy ragadtak rám, akár a legyek. Babella meg támogatta, hogy foglalkozzak velük. Az első csoportomból néhány év alatt szinte mindenki eljutott az ifiválogatottságig. Túl sikeres voltam, a sportköri vezetők ezt megirigyelték, én meg fogtam magamat és elmentem egy nagy tengeri hajóra gépésznek. Amikor négy év múlva visszajöttem, a régi tanítványaim helyett teljesen újakkal kezdtem. Közülük két olimpiai bajnok is kikerült.
– Az egyik a Gyulay Zsolt volt.
– Ő egy haverjával jött és már a legelején lehetetlenné akarták tenni az irigyei, de megmaradt. A cérnavékony Dónusz Évike is kitartott, ő 1992-ben ért fel a csúcsra, pedig őt meg akartam kímélni ettől a nagyon „munkás” sportágtól. Amikor őket szárnyra bocsátottam, úgy 6-7 év elteltével megint elmentem, mert megint lehetetlenné akartak tenni.
– Kérem, mondjon valamit arról, milyen módszerrel dolgozott?
– Reggelente negyedhatkor egy nagy futással kezdtem, hatkor már a vízitelepen voltam. Aki később jött, aznap már nem is mehetett vízre. Félnyolcig a leckéiket is megnéztem, csak úgy mehettek az iskolába. Amihez hozzákezdtem, azt végig is vittem. Ezt a tűzön-vízen keresztül stílust sikerült nekik is átadnom.
– Második távozása merre vitte?
– Maradtam Vácon, a nagy szerelem, a Duna közelében! Hajóépítésre adtam a fejemet, az átlagembereknek készítettem sportszereket. Ez az időszak kizárólag a megélhetést célozta.
– Két ciklusban szolgálta a sportágat a fiatalok nevelésével. Megvonná ennek az időszaknak a legfontosabb tanulságait?
– Ismerni kell a gyerekeket és kellő empátiával kell hozzájuk közelíteni. Minden rezdülésükre figyelve, az előzetes terveket bármikor módosítani kell.
– Nemzetközi szinten is számos, sikeres tanítványa közül Gyulay és Dónusz vitte a legtöbbre. Ma hogyan gondol vissza rájuk?
– A Gyuzsó egy kimondottan lusta gyerek volt, Nem véletlenül lett „Sumák” a beceneve. Már az edzések elején meg akart halni, pedig mindent végig tudott csinálni. Az Évike egészen más típus volt. Érdekes, hogy rengeteget edzett, de még olimpiai bajnokként is meglehetős vékonyka volt.
– Ez idő tájt milyen a kapcsolata a kajaksporttal?
– Bár igyekszem odafigyelni a történésekre, de alapvetően megmaradok a felszínen. Az utóbbi évtizedekben sokkal inkább egy másik szerelemnek élek: imádom a lovakat, akiket még a katonaidőm éveimben, a Budapesti Honvéd öttusázói mellett szerettem meg. Annak idején vettem egy kétéves kancát, amelyiknek lettek utódai is. Ma már 29 éves és még mindig jó karban van. Megadok neki mindent, viszont a mezőgazdasági munkából neki is ki kell vennie a részét.
– A sportban töltött évek történéseivel elégedett?
– Jó érzés visszagondolni, hiszen nem csak két olimpiai bajnokot és további kiválóságokat neveltem, hanem mellettük sok olyan fiatalt, akik nem lehettek elsők, viszont a sport szeretetét egész életükre magukkal vitték.
(jochapress / Jocha Károly)
