A vasárnap befejeződött férfi kézilabda Európa-bajnokság közvetítései során üde színfoltot jelentett a szakkommentátorok között feltűnt egykori női- és férfi kapitány, Csík János (képünkön), akivel ettől a szerepétől indult a beszélgetésünk.
– Amikor Csík János beszélt, azt mindenki értette. Néha talán még túl egyszerűen is fogalmazott.
– Aki szakember, annak nem kell magyarázni, az úgyis látja a dolgokat – válaszolt Csík János, aki jelenleg éppen a XVI. kerületi Hort SE serdülő fiú csapatánál vezet le. – Úgy gondolom, az elsődleges cél az, hogy a lelkes szurkolók közül minél többen értsék, mit szeretnék mondani, hangsúlyozni. Ezért igyekszem a lehető legegyszerűbb szavakat és mondatszerkezeteket alkalmazni.
– Hány mérkőzésen kérték fel közreműködésre.
– Ha jól emlékszem, három alkalommal. Ám ennél a számnál sokkal fontosabb, hogy szerencsére egy magyar meccsre sem hívtak.
– E megjegyzés több mint érdekes. Ám előbb mondjon néhány szót a torna egészéről.
– Nagyon jó volt az egész sorozatot látni. A néhány évvel korábbi, átmeneti elbizonytalanodás után ismét kimondottan jó volt a játék, jó volt a kézilabda egésze. A keménység sem volt nagyobb, mint máskor. Szóval én végig élveztem az egészet folyamatában látni.
– Kik okoztak pozitív meglepetést?
– Az izlandiak és a lengyelek. Utóbbiak különösen tetszettek, de még kell fejlődniük, hogy döntőt játszhassanak, vagy esetleg nyerjenek is.
– És a negatív oldal?
– Sajnos, de éppen a magyarokat kell említenem. Előtte mindenhol azt lehetett hallani, hogy a cseheket kell megverni, ami meg is történhetett volna. A két válogatott játékos állománya nagyjából hasonló, azzal a különbséggel, hogy a csehek sokkal jobb csapatot alkottak.
– A történtek után azok a hangok erősödtek fel, melyek szerint az akaraterővel volt baj.
– Én viszont azt állítom, az egyes emberek akaraterejével, elszántságával nem volt semmi baj. A gondot az jelentette, hogy játékosaink össze-vissza rohangáltak a pályán.
– Egy másik oldal a kapitány személyében látja a fő okot.
– Csoknyai István kinevezése kapitális hiba volt. Nincs a világon még egy válogatott, amelynek élére valaha olyasvalakit neveztek ki, aki korábban soha nem hozott a kispadon egyéni döntéseket, aki soha nem dolgozott önállóan egy csapat élén. Ezzel borzasztó nagy kockázatot vállaltak az illetékesek, akiknek most véleményem szerint kivétel nélkül le kellene mondaniuk.
– Ön sem tartja alkalmasnak Csoknyait?
– Lehet, hogy néhány éves edzői múlttal a háta mögött ragyogó dolgokra is képes lehet majd. Annak idején, de nem most. Egyszerűen arról van szó, hogy bizonyos állomásokat, fejlődési fokokat nem lehet átugrani. A tapasztalatok megszerzése pedig nem megy máról holnapra.
– Megfordítom a kérdést: véleménye szerint Csoknyainak el kellett fogadnia a neki felajánlott lehetőséget?
– Egyértelmű igen a válaszom. Nincs ember a földön, aki a helyében visszalépett volna. Tehát nem Csoknyai a hibás, hanem akik kinevezték, akik felkészületlenül a mélyvízbe lökték. Ilyen helyzet jön létre, amikor a -nagy- klubok egyezkedése elsősorban arra szorítkozik, hogy kik ne legyenek, illetve kiben tudnak megalkudni. Nyilvánvaló, hogy a szóba jöhető jelöltek közül Mocsai Lajost kellett volna megbízni, mert jelenleg ő a legelfogadottabb ember ebben a témakörben Magyarországon. És vele nem is következett volna be ez a nagy bukfenc!
– Van még, amivel nem ért egyet a férfi válogatott háza táján?
– Sajnos, igen. Nikola Eklemovics csapatkapitányságára gondolok. Eklemovicsot tisztelem, becsülöm, jó játékosnak tartom, legyen a Veszprém csapatkapitánya. A nemzeti együttesnek azonban magyar legyen az első embere. Mivel a tizenhatos keretben két honosított játékos szerepelt, ez azt jelenti, hogy a tizennégy magyar közül egy sem volt alkalmasabb erre a feladatkörre Eklemovicsnál. Ez mind a tizennégy magyarra nézve egyaránt nagyon szomorú dolog.
Fotó: JochaPress
