Fülöp István asztaliteniszezőként 41 éve érkezett a Statisztika Petőfi Sport Clubba. Sikeres versenyzői pályafutása után edző lett majd 2001-ig a női válogatott szövetségi kaptánya volt. A szakember egy évvel ezelőtt nyugdíjba vonult, de amilyen mértékben a COVID vírushelyzet lehetővé teszi, jár edzéseket tartani. Idén nyáron viszont, amikor megszűnik a Statisztika PSC, felhagy az edzősködéssel.
Fülöp István (fotó: Nemzeti Sport)
– A COVID vírus miatti helyzet folytán lényegesen kevesebbet dolgozom – mondja Fülöp István edző. – A csarnokot, ahol edzünk felújítják, március elejére végeznek vele. Hétköznap délutánonként négy és hét óra között vannak a foglalkozások. Egyébként nyugdíjas vagyok, ám hetente kétszer ott vagyok a klubban.
– Tudott, hogy korábban szövetségi kapitány volt, két évtizeddel ezelőtt vált meg a tisztségétől. Mire emlékszik vissza legszívesebben?
– Két nagy dolgot emelnék ki, de nincs benne sem a chiba-i csapat-világbajnoki bronzérem, sem az olimpiai harmadik helyért vívott, és végül elveszített mérkőzés. A Brémában szerzett Európa-bajnoki címünkre és egy Gödöllőn lejátszott Nemzetek Kupája mérkőzésen elért sikerünkre vagyok a legbüszkébb. A kilencvenes évek közepén Gödöllőn a hat legjobb európai válogatott játszott. Mi ott 2500 hazai néző előtt óriási csatában a németeket megvertük.
– A brémai siker miért annyira értékes?
– Ott a döntőben ugyancsak a németeket győztük le. Magabiztosan vertük azt a germán csapatot, amelyben két honosított kínai pingpongozó játszott, és Nemes Olga, akit ugyancsak honosítottak. A meccs után szinte valamennyi európai válogatott edző odajött gratulálni, nemcsak hozzám, hanem a játékosokhoz is. Azok a szakemberek abban az időben borzasztóan nehezményezték a külföldi játékosok vásárlását, azt, hogy nem a saját országukból való játékosokkal érik el a győzelmet. Mi Brémában csupa magyar pingpongozóval szereztük meg az Európa-bajnoki aranyérmet, Bátorfi Csilla, Éllő Vivien, Fazekas Mária és Tóth Krisztina jóvoltából.
– Külföldről sok ajánlatot kapott?
– Összesen négy alkalommal hívtak különböző országokba. Ezeket egy kivétellel mind visszautasítottam. Bármilyen furcsán hangzik, engem nem érdekelt a pénz. Mindig arra gondoltam, hogy jól érzem magam Magyarországon és hiányozna a klub. Néha-néha utólag elgondolkozom, hogy lehetett volna több fizetésem is. De ha még egyszer tehetném, akkor is ugyanezt tenném, itthon maradnék.
– Mely országokba hívták?
– Először az újvidéki ifjúsági Európa-bajnokságon a német asztalitenisz szövetség képviselője a válogatottjukhoz hívott. Abban a pillanatban nemet mondtam. A második alkalommal Kuvaitba invitáltak egy klubcsapathoz. Oda el is szerződtem két évre, de annyira hiányzott Magyarország, és a klub, hogy a második évben felbontottam a szerződésemet. A harmadik felkérést az atlantai olimpia előtt kaptam. A francia asztalitenisz szövetség akkori elnöke hívott, hogy szívesen látnának az ötkarikás játékok után. A negyedik alkalommal pedig Jean-Philippe Gatien, aki korábban szintén világbajnok volt, mint az angol válogatott szakvezetője keresett telefonon, a válogatottjuk mellett kellett volna edzősködnöm. Akkora összeget kaptam volna, amennyit akkoriban a futballedzők kerestek idehaza. Fél perc beszélgetés után közöltem vele, hogy köszönöm szépen a megkeresést, de én maradok itthon, a Statisztikában.
– Mi vezetett a huszonötszörös BEK-győztes Statisztika PSC sportegyesület hanyatlásához?
– Ennek a folyamatnak két oka van. Az egyiket tulajdonképpen szándékosan mi idéztük elő Ormai Lászlóval. Laci bácsival összedugtuk a fejünket és megbeszéltük: mi abban a versenyben nem fogunk részt venni, ami mintegy két évtizede elindult egyes országok tehetősebb klubjainál. Ott óriási pénzeket áldoztak arra, hogy nem szisztematikusan építettek fel csapatot, hanem megvettek egy kész játékost, kifizették, majd vele Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyertek. Mi erre az útra nem voltunk hajlandók rálépni.
– Mi a hanyatlás másik oka?
– A dolog másik része az, hogy az asztalitenisz csarnokunkról bizonyos okok miatt le kellett mondanunk. Minden olyan sportlétesítmény állami kezelésbe került ugyanis, amely nem kapcsolódik a Központi Statisztikai Hivatal profiljához. Amikor a létesítmény a Magyar Asztalitenisz Szövetséghez került, onnan kezdve klubként is háttérbe szorultunk. Egyre szűkültek a lehetőségeink. A 18 asztal helyett előbb tizenkettővel, majd már csak öt- hat asztallal gazdálkodhattunk. Ezzel párhuzamosan a pénzbeli támogatás összegét is drasztikusan csökkentették. Napjainkban a legnagyobb problémánk az, hogy a klub nyáron megszűnik. A csapatot közvetlenül a szövetség fogja működtetni. Ekkor azonban ténylegesen nyugdíjba vonulok. A Magyar Asztalitenisz Szövetséggel, annak jelenlegi vezetőivel nem fogok együtt dolgozni.
(Kassai János)
