Csökkentették a vb-érmes ausztrál úszó eltiltását

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) két évre mérsékelte Shayna Jack ausztrál úszó eltiltását, amely így a tokiói olimpia előtt lejár.

A 22 éves sportolót még 2019 júniusában versenyen kívül ellenőrizték, szervezetében pedig az anabolikus szteroidok közé tartozó Ligandrol nyomaira bukkantak, amiért hazájában négy évre szóló eltiltást kapott.

Shayna Jack, aki a 2017-es budapesti világbajnokságon, a Duna Arénában váltóban négy érmet, két ezüstöt és két bronzot szerzett, a CAS-hoz fordult, és sikerült bebizonyítania, hogy nem szándékosan szedett tiltott szert. Álláspontja szerint egy “fertőzött” táplálékkiegészítő okozta a vesztét.

Az ügyben Jack várhatóan további enyhítés reményében fellebbez majd, míg a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szigorúbb ítéletet kér.

(MTI-uszosport.hu)