Csütörtökön kezdődik a férfi Pannon Kupa – Marian Cozma Emléktorna

pannonkupa.jpg Erős ellenfelekkel találkozik a magyar válogatott

A magyar férfi válogatott számára az Európa-bajnokság közeledtével fontos állomásnak számít az október utolsó három napján sorra kerülő Pannon Kupa. Az érintettek október 26-án, a névadó szponzor székhelyén, a törökbálinti Pannon Házban megtartott sajtótájékoztatón számoltak be az előkészületekről.
Laczkó Tóth Gergely, a Pannon megbízott kereskedelmi vezérigazgató-helyettese (a képen balra) hangsúlyozta, hogy a cég által nyújtott támogatás fontos eleme, hogy a hazai rendezésű Pannon Kupák révén segítsék a magyar válogatottak soros világversenyre történő felkészülését és kiszolgálják a hazai közönséget. Sinka László, az MKSZ elnöke kiemelte a Pannon támogatásának jelentőségét és a kölcsönösen jó együttműködést, amely magában foglalja a szponzorok magas színvonalú kiszolgálását is. A tornának otthont adó három helyszín kapcsán utalt a Szövetség hosszú évek óta követett filozófiájára, melynek lényege az, hogy a szurkolók itthon, saját városukban, régiójukban is láthassák legjobbjainkat, ezért a férfi és a női válogatott lehetőség szerint körbejárja, átöleli az országot.
Csoknyai István szövetségi kapitány elmondta, hogy az előzetesen kijelölt húszas keretből sérülés miatt nem számíthat Nagy Lászlóra, Laluska Balázsra és Nagy Kornélra. Az előbbi két balkezes átlövő kiesése miatt Harsányi Gergely is meghívót kapott. 
  A játékosok nevében Iváncsik Tamás jelezte, hogy az a mostani torna az eddigi legerősebb Pannon Kupának ígérkezik. A minőségre valóban garanciát jelent a részt vevő válogatottak kvalitása és személyi összetétele, ráadásul igazi presztízscsatákat láthat a közönség, hiszen szerb színekben öt veszprémi, a románoknál pedig egy szegedi játékos is fellép, míg a mieinknél egy-egy, a román (Schuch Timuzsin), illetve a szerb (Puljezevic Nenad) bajnokságban szereplő idegenlégiós is található. Az egyik legjobb Európán kívüli válogatott, a hat franciaországi légióst felvonultató tunéziai együttes is remek játékerőt képvisel, elég arra utalni, hogy a két együttes márciusi bécsi összecsapásán, nagy küzdelmet követően kétgólos magyar siker született.
A sportszakmai szempontok mellett fontos szerep jut a Marian Cozmára történő méltó emlékezésnek is, különösen a Veszprém Arénában megrendezésre kerülő szombati magyar-román mérkőzésen.
A Pannon Kupa öt mérkőzéséről is élő televíziós közvetítés lesz. Négy találkozót a SportKlub tűz műsorára, míg a szombat déli Magyarország-Románia összecsapást az RTL Klub sugározza. A piacvezető csatornán most első alkalommal lesz látható kézilabda meccs élő, egyenes adásban.

 

XLsport –  www.handballnet.hu