
Történetünkben először Sopron lesz a házigazdája az úszó országos bajnokságnak, amelynek ismét a Szerencsejáték Zrt. a névadója. Alább minden fontos információ egy helyen.
A nagypályás ob-t, amely immár a 128. lesz a sorban, április 15. és 19. között rendezzük meg Sopronban. Nagyon fontos változás, hogy a világversenyek ritmusára jobban felkészítendő a válogatottakat, visszatérnek a középdöntők az 50-100-200-as távokon – azaz háromszor kell leúszni az adott távot az érmekért –, viszont megszűnnek a B-döntők. Emiatt viszont az eddigi négy helyett öt napig tartanak majd a versenyek, azaz szerdától vasárnapig.
A rajtlistákat és majd az eredményeket ezen a linken lehet elérni:
Online műsorfüzetünk itt lesz megtekinthető:
MŰSORFÜZET
És persze az előfutamok is követhetők élő streamen – míg a finálékat az M4 Sport és az M4 Sport+ (Duna World) adja élőben.


