Cyclo-cross szezon nemzetközi versenyekkel Debrecenben

A VeloParkban 2023 őszén került megrendezésre a cyclo-cross hazai történetének első kategorizált UCI versenye. A verseny hazai és nemzetközi fogadtatása kifejezetten pozitív volt, a Debreceni Sportcentrum, mint szervező az MKSZ vezetésével közösen megtervezte a cyclo-cross VB megrendezéséig vezető utat.

Kovács Béla, az MKSZ szakmai alelnöke, a VeloPark projekt vezetője elmondta, hogy az idén ősszel megrendezendő versenyek a VeloPark nemzetközi bevezetését szolgálják, de természetesen a cyclo-cross népszerűsítése a legfőbb cél, különös tekintettel arra, hogy a szakág várhatóan szerepelni fog a 2030-as téli Olimpia programjában.

Összefoglaljuk a versenyeket és programokat:

Október 19-én és 20-án UEC Cyclo-cross Ifjúsági Európa Kupa első és második fordulója az U17-U23 korosztály számára, várhatóan erős nemzetközi mezőnnyel.

Fontos tudnivaló, hogy az U17 korosztály számára az itt szerezhető pontok döntően beleszámítanak a novemberi korosztályos Cyclo-cross Európa Bajnokság rajtsorrendjébe, ugyanakkor a Junior és U23 korosztályok számára ezen versenyeken UCI C2 kategória szerinti ranglista pontok is kiosztásra kerülnek. Az U15 korosztály sem marad versenyzési lehetőség nélkül, mindkét nap összemérhetik erejüket az Európa Kupa egy-egy betétfutamában.

2024szo19oktEgész napKiemeltUEC CYCLO-CROSS YOUTH EUROPEAN CUPROUND #1Debrecen – VeloparkSzakágCyclo-crossKategóriaUCI C2

2024vas20oktEgész napKiemeltUEC CYCLO-CROSS YOUTH EUROPEAN CUPROUND #2Debrecen – VeloparkSzakágCyclo-crossKategóriaUCI C2

Regisztráció a képre kattintva

Október 18-án délután kiemelt esemény lesz a versenynapok előtt, amikor a verseny résztvevőinek bemutató edzést, úgynevezett Masterclass-t tart a cyclo-cross legendás alakja, a kétszeres világbajnok Sven Nys, akitől a cyclo-cross finomságait leshetik el az ifjú versenyzők.

Ugyanezen estén Sven előadást tart a Masterclass résztvevőinek a saját versenyzői karrierjéről, sportpályafutásán keresztül motivációval látja majd el a sportolókat. A Masterclasson és az előadáson a részvétel ingyenes, ám regisztrációhoz kötött, az kizárólag a versenyeken résztvevők és a meghívott vendégek számára látogatható. Az események angol nyelven folynak, azonban gondoskodunk tolmácsolásról.

November 9-én és 10-én kettő UCI C2 kategóriájú verseny és a kettő napra osztott Magyar Kupa forduló kerül megrendezésre alábbiak szerint:

  • November 9. – Délelőtti futamokon Magyar Kupa UP korosztályok, déltől UCI C2 verseny MJ, WE, ME kategóriáknak.
  • November 10. – Délelőtti futamokon Magyar Kupa Master és Hobby korosztályok, déltől VeloPark Grand Prix UCI C2 verseny MJ, WE, ME kategóriáknak.

2024szo09novEgész napvas10VeloPark Grand PrixDebrecen – VeloparkSzakágCyclo-crossKategóriaMKSZ Magyar Kupa,UCI C2

Időmérés és regisztráció: www.sportorigo.com

További információk:

Magyar Kerékpáros Szövetség