Hitetlenkedve nyilatkozott sikeréről Czink Melinda, aki vasárnap megszerezte pályafutásának első WTA-trófeáját, miután a 220 ezer dollár összdíjazású, quebeci fedettpályás tenisztorna döntőjében 4:6, 6:3, 7:5-re legyőzte a cseh Lucie Safarovát.
"Csodálatos érzés. Még nem igazán dolgoztam fel a történteket, de fel fogom" – idézte a női tornákat szervező WTA honlapja a világranglistán immár 37. magyart. – Meccsről meccsre mentem előre a héten, a döntő volt valamennyi közül a legnehezebb. Kockáztatnom kellett az adogatások fogadásánál, ami néha bevált, néha nem. Nagy erőfeszítésre kényszerítettük egymást, és örülök, hogy én kerültem ki belőle győztesen."
Ugyancsak balkezes ellenfele – akivel korábban még nem találkozott tétmérkőzésen – elismerően nyilatkozott Czinkről a 2 óra 16 perces csata után:
"Csak néhány labdameneten múlott a meccs, és azokban ő volt a jobb. Próbáltam támadóan játszani, és előremenni, de Melinda ugyanezt tette, amivel nem tudtam mit kezdeni. Nem érzem, hogy bármit is rosszul csináltam volna."
A 26 éves, budapesti születésű teniszező másodszor szerepelt WTA-viadal fináléjában, az első alkalommal – 2005 januárjában, Canberrában – kikapott a szerb Ana Ivanovictól. Az ausztráliai meccs külön érdekessége volt, hogy a WTA történetében először találkozott egy tornán kétszer ugyanaz a két játékos: Czink a viadal selejtezőjében kikapott a későbbi világelsőtől, majd szerencsés vesztesként került fel a főtáblára.
A magyar játékos kanadai sikeréért 37 ezer dollárt és 280 ranglistapontot kapott, amivel 15 helyet javított a WTA-rangsorban.