Czink Melinda bejutott a negyeddöntőbe

czink_melinda2.jpg

Czink Melinda óriási bravúrral bejutott a negyeddöntőbe a 220 ezer euró összdíjazású, birminghami füvespályás női tenisztornán, csütörtökön, miután nagy csatában, 2 óra 22 perc alatt, három játszmában nyert a harmadik helyen kiemelt kanadai Aleksandra Wozniak ellen.

A viadal honlapja szerint a magyar játékosnak már az első játszma rövidítésében két szettlabdája volt, ám nem tudott élni a lehetőséggel és riválisa jutott előnyhöz. A folytatásban óriási küzdelemben kiegyenlített Czink, majd a döntő szettben 5:3-nál két meccslabdája volt. A világranglistán 23. kanadai lány mindkettőt hárította, de a 26 esztendős magyar ismét elvette riválisa adogatását és bejutott a negyeddöntőbe, ahol az indiai Sania Mirza lesz az ellenfele. Eddig egy alkalommal találkoztak WTA-tornán és négy éve Czink győzött.
   
Tovább növeli a világranglistán 57. magyar teniszező sikerének értékét, hogy csütörtökön két meccset kellett lejátszania, ugyanis a cseh Barbora Zahlavova Strycova elleni összecsapása szerdán eső miatt félbeszakadt.
   
Eredmény:
   
nyolcaddöntő:
    ————-
CZINK (16.)-Wozniak (kanadai, 3.) 6:7 (7-9), 7:5, 7:5
Mirza (indiai)-Pavljucsenkova (orosz, 5.) 7:6 (7-3), 3:6, 6:2
Sarapova (orosz)-Schiavone (olasz, 7.) 6:1, 6:3
Wickmayer (belga)-Vinci (olasz, 14.) 6:1, 6:4
Vögele (svájci)-Cavaday (brit) 6:4, 6:2

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.