Felemás hétvégét tudhat maga mögött a Dab.Docler jégkorong csapata, mely két idegenben lejátszott MOL Liga-találkozóját is megnyerte, míg a Nationalliga küzdelmeiben hazai pályán szenvedett vereséget.
Újra mozgalmas hétvégéje volt a Dab.Docler jégkorong csapatának, mely pénteken, szombaton, valamint vasárnap is meccsszerelést húzott: két MOL Liga-találkozó mellett a Nationalliga pontvadászatában is érdekeltek voltak az Acélbikák.
Idegenben győzelmek
A sort a Fradi elleni, fővárosi mérkőzés indította, melyen legjobbjait nélkülözte a DAB, ám a szakvezetés így is bízott abban, hogy sikerül lebirkózni a szezonban egyszer már 1-0 arányban legyőzött zöld-fehéreket. Szakács Ferenc együttese nem is indította rosszul a mérkőzést, s az első játékrészben több veszélyes helyzetet is kidolgozott a hazai kapu előtt, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott, így hiába a fölény, ekkor nem született meg a vezető találat. Nem úgy a második felvonásban, mikor a fővárosiak harcoltak ki maguknak enyhe fölényt, ám a gólokat az Acélbikák ütötték: előbb Pavuk lőtt Papp Viktor passza után a hálóba közelről, majd az újonnan igazolt Hegyi Ádám Zoltán vágott be egy emberelőnyt, így negyvenpercnyi játékot követően már közelebb volt az újabb győzelem.
A harmadik felvonásban mindent egy lapra feltéve támadt a Fradi, s korán szépíteni is tudtak az álláson, ám Pavuk egy percen belül visszaállította a két gárda közti korábbi különbséget. A fővárosiak persze nem adták fel a harcot, s a véghajrában újra sikerült bevenniük a remekül védő Kiss Tamás ketrecét, ám az utolsó percekben hiába hozták le kapusukat is, a taktikusan, jól védekező Acélbikák megőrizték minimális vezetésüket, így végül 3-2-es sikerrel hagyhatták el a Fradi otthonát
Vasárnap este újabb ligameccs várt a csapatra, mely ezúttal a Volán farmcsapatával mérkőzött meg, ismét idegenben. Az Acélbikák ezúttal legjobb összeállításukban várták a találkozót, melyen egy balszerencsés góllal korán hátrányba kerültek, ráadásul a helyzetek kihasználásával is akadtak problémáik, így egészen a mérkőzés feléig tartani tudta minimális előnyét a fehérvári csapat. A 32. percben végre megtört a hosszú dunaújvárosi gólcsend: Pozsgai előbb egyenlített, majd az utolsó előtti minutumban Mihalik is betalált, megszerezve ezzel a vezetést a Stephan Lundh tanítványainak. A harmadik felvonásban akadtak meleg pillanatok a dunaújvárosi kapu előtt, de hiába játszhatott háromszor is kettős emberelőnyben a hazai csapat, Sevela vezérletével kivédekezte a hátrányokat a DAB, mely a hajrában ismét fölénybe került, s Galanisz, valamint Azari góljaival végleg eldöntötte a találkozót (1-4).
Gól nélkül nem megy
A két MOL Liga-mérkőzés között a Nationalligában is komoly meccs várt az Acélbikákra, akik szombaton este a listavezető ATESE Graz gárdáját látták vendégül a Dunaújvárosi Jégcsarnokban. Ez a találkozó azonban egyáltalán nem úgy alakult, ahogy a DAB szakvezetése, s játékosai remélték, hiszen az osztrákok korán kétgólos előnybe kerültek, s miközben a dunaújvárosi hokisok minden helyzetüket kihagyták, a második felvonás elején egy újabb vendégtalálat szomorította tovább a hazai drukkereket. A háromgólos hátrány ellenére is becsülettel mentek előre az Acélbikák, s több lehetőségük is volt arra, hogy visszajöjjenek a mérkőzésbe, de hiába alakítottak ki számtalan tiszta ziccert a vendégek ketrece előtt, a gólszerzés ezúttal egyáltalán nem akart összejönni Somogyiéknak, akik hiába lőttek lényegesen többet kapura vetélytársuknál (54-25), végül 0-3 arányú vereséget szenvedtek, amivel visszacsúsztak a Nationalliga tabellájának hatodik helyére.
A hétvégi három találkozó után sem fognak unatkozni a DAB hokisai, akikre öt kőkemény találkozó vár az előttük álló héten. Szerdán este negyed nyolctól előbb idegenben próbálhatnak meg visszavágni a listavezetőnek a szombati vereségért, majd péntektől vasárnapig a Kontinentális Kupa harmadik körében lesznek érdekeltek az Acélbikák. A dániai fordulóban a házigazda Herning Blue Fox, valamint az olasz Asiago, illetve a brit Sheffield Steelers ellen húz korcsolyát Stephan Lundh együttese. Eközben a csapat itthon maradt tagjai sem unatkozhatnak, hiszen szombaton ismét helyt kell állni az osztrák bajnokságban: este negyed nyolctól a sereghajtó KAC ellen kellene begyűjteni a három pontot.
Hétvégi eredmények:
FTC – Dab.Docler 2-3 (0-0, 0-2, 2-1)
Dab.Docler – ATSE Graz 0-3 (0-2, 0-1, 0-0)
Sapa Fehérvár AV19 – Dab.Docler 1-4 (1-0, 0-2, 0-2)
Heti menetrend:
2011. 11. 23. 19:15 ATSE Graz – Dab.Docler (Nationalliga)
2011. 11. 25. 19:00 Dab.Docler – Herning Blue Fox (Kontinentális Kupa)
2011. 11. 26. 15:00 Dab.Docler – Asiago (Kontinentális Kupa)
2011. 11. 26. 19:15 Dab.Docler – KAC (Nationalliga)
2011. 11. 27. 15:00 Dab.Docler – Sheffield Steelers (Kontinentális Kupa)
forrás: Spigott