Aki azt hitte, csütörtökön túl volt a nehezén – csúnyán tévedett. A Dakar-rali utolsó előtti napja is legalább olyan kemény volt, mint a második, csak a kevés pihenés és a fogyó technika miatt a versenyzők valamivel nehezebben vették az akadályt, mint a verseny legelején.
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 27. helyen végzett a Copiapó-La Serena szakaszon, amelyben volt minden, ami a Dakar sava-borsát jelenti.
,,Igazi Dakar-nap volt – jó fárasztó. Komoly dűnék és azokból is sok, s bár nekünk nem jelentettek problémát, volt, akinek igen. Reggel az egyik Kamaz után rajtoltunk, amelyet száz kilométer után sikerült csak megelőzni, mert addig akkora port csinált előttünk, hogy közel sem tudtunk menni hozzá” – mondta Szalay.