Damon Hill a Mercedest hibáztatja az unalmas futamért

F1

2015. november 15. vasárnap, 20:02

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

A Sky Sports F1-es szakértője szerint nem kell meglepődnünk, ha az azonos taktikán autózó pilóták nem tudnak mit kezdeni egymással – és megértené, ha az rajongók is fel lennének háborodva.

Lewis Hamilton azt nyilatkozta az interlagosi pódiumon, hogy a pályán lehetetlen előzni, ezért nem sikerült neki sem utat találnia Nico Rosberg mellett. A háromszoros világbajnok azóta bizonyára megtekintett egy-két remekbe szabott manővert Max Verstappentől, mert kijelentése – az egyébként tényleg unalmasra sikeredett – futamról egy kicsit sántít. A brit azt is hozzátette, hogy szívesen alkalmazott volna eltérő stratégiát, hogy megpróbálja megelőzni társát – Damon Hill is ezt kritizálta a Sky Sports közvetítésében.

„Szimpatizálok azzal, amit Lewis mondott, hogy a pilótáknak meg kellene engedni, hogy ha az egyikük ezt akarja, akkor a másik valami mást tudjon kipróbálni. Mert ha mindketten ugyanazt a taktikát alkalmazzák, ugyanez lesz a helyzet, mint most. Más stratégián futva Lewisnak is több lehetősége lett volna. Jobb bokszkiállása lehetett volna, nyerhetett volna némi időt a forgalomnak köszönhetően, így a verseny is izgalmasabbá válhatott volna.”

Toto Wolff szerint azonban problémákat szülne a csapaton belül, ha elkezdenének különféle taktikákat alkalmazni. „Ha ez lett volna a világbajnokságról döntő utolsó verseny, akkor ők dönthettek volna arról, hogy két, esetleg három kiállással teljesítik a versenyt.”

Hill azonban tovább ment: „Ez a sportággal együtt járó probléma. A csapatoknak felelősségük van a befektetőik, a csapattagok, és minden más felé, és az összképre kell koncentrálniuk. De a fizető nézőknek, akik igazi versenyt szeretnének látni, minden joguk megvan arra, hogy azt mondják: ’Így nem érdekel a verseny, kérem vissza a pénzemet’. Ezért muszáj lenne a két, egy csapatban lévő pilótának szabad kezet adni az egymással való versenyzésre.”

Forrás: www.formula.hu – RSS