Davison: nincs minden rendben a Fradinál

ftc.jpg

A Ferencváros a 90. percben mentett pontot a Tököl ellen az Albert Flórián-stadionban.

A vendégcsapat az 52. percben szerezte meg a vezetést: egy baloldai szögletet követően Kurucsai fejelt a hálóba. A 90. percben egyenlített a Ferencváros, Szalai beadását Shaw küldte a hálóba.

"A mérkőzés előtt a játékosok tekintetéből, a párbeszédekből éreztem, hogy nincs minden rendben – mondta Bobby Davison a Ferencváros mestere. – Sajnos a félelmeim a meccsen beigazolódtak, nem úgy játszottunk, ahogy az elvárható lett volna. Bár az első félidőben voltak lehetőségeink, egy jó csapatnak azonban ezeket ki kell használnia. Most már matematikailag sincs esélyünk a feljutásra, viszont van még három bajnokink. Beszélgetni fogok a játékosokkal, ugyanis motivációt kell találni, hogy becsülettel lehozzák a hátralévő mérkőzéseket."

www.100%fradi.hu