Debrecen: BL és ami mögötte van

dvsc.jpg

A Debrecennek – egyelőre – nem sikerült a csoportkörbe jutásért járó 7,1 millió eurón, azaz 1,9 milliárd forinton felül további összeget szereznie a Bajnokok Ligájában a Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA).

    Az eddig bezsebelt summa 3,54 millió euróval több annál, mintha a Loki alulmaradt volna a Levszki Szófiával szemben az utolsó selejtezőkörben. Vereség esetén 2,56 millió járt volna a kvalifikációs menetelésért és további egymillió az Európa Liga-főtáblára jutásért.

    A DVSC-TEVA további jelentős összegre tehet szert, amennyiben a hátralévő négy csoporttalálkozón eredményesen szerepel, ugyanis egy győzelem 800.000, míg egy döntetlen 400.000 eurót ér. Bár papírforma szerint valószínűtlen a Loki továbbjutása, ám ha sikerülne a nyolcaddöntőbe kerülnie, az további 3 millió eurót hozna a konyhára, ami a győzelmi prémiumokkal – legalább három sikerrel számolva – összesen minimum 5,4 millió eurót jelentene.

    Debreceni bravúrok esetén a harmadik hely megszerzése jöhetne szóba, ami azt jelentené, hogy a csapat átkerül az Európa Ligába, igaz, ez a helyezés a továbbjutásért járó 3 millióhoz képest csupán 200.000 eurót hozna a konyhára.

    A BL-eurók mellett a Debrecen jelentős összegekre tehet szert a jegybevételből és a televíziós pénzekből is.

    A Bajnokok Ligája-szereplésért járó prémiumok:
    ———————————————-

nemzeti bajnoki címért járó bónusz –   200.000 euró
1. selejtezőkör                    –   130.000
2. selejtezőkör                    –   130.000
3. selejtezőkör                    –   130.000
4. selejtezőkör                    – 2.100.000
csoportkör                         – 7.100.000
    További jutalmak:
győzelem a csoportkörben           –   800.000
döntetlen a csoportkörben          –   400.000
nyolcaddöntő                       – 3.000.000
negyeddöntő                        – 3.300.000
elődöntő                           – 4.200.000
döntő vesztese                     – 5.500.000
döntő győztese                     – 9.000.000
    A bajnoki címet jutalmazó bónuszt és a selejtezős menetelésért járó prémiumot csak azok a klubok kapják meg, amelyek végül nem jutottak a BL főtáblájára.

    Az Európa Liga-szereplésért járó prémiumok:
    ——————————————-
1. selejtezőkör                    –    90.000 euró
2. selejtezőkör                    –    90.000
3. selejtezőkör                    –    90.000
4. selejtezőkör                    –    90.000
csoportkör                         – 1.000.000
    További jutalmak:
győzelem a csoportkörben           –   140.000
döntetlen a csoportkörben          –    70.000
legjobb 32 közé jutás              –   200.000
nyolcaddöntő                       –   300.000
negyeddöntő                        –   400.000
elődöntő                           –   700.000
döntő vesztese                     – 2.000.000
döntő győztese                     – 3.000.000