Debrecen Maraton ötödször

maraton.jpg

Április 20-án ötödik alkalommal rendezik meg a Buda-Cash Debrecen Maratont, amely ezúttal egyben veterán országos bajnokság is.

A viadal debreceni sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a hazai és nemzetközi futókat felvonultató mezőny a belvárosból, a Régi Városháza elől rajtol majd, míg a cél a Debreceni Egyetem előtti téren lesz, ahol a 2006-os utcai futó világbajnokság befutója is volt.
   
A viadalon a férfi és női győztes 350-350 ezer forintot vehet át a szervezőktől, amit további 350 ezerrel növelhetnek, amennyiben a férfi bajnok 2:13 órán, míg a női 2:30 órán belüli idővel ér célba.
   
A korábbi évekhez hasonlóan, ezúttal is lesznek a maratoni táv mellett rövidebb versenyek, így 20 km-es, 10 km-es és 3,5 km-es futás is.
   
A támogatók jóvoltából ingyenes buszjáratokat is indítanak a szervezők Budapestről a viadal előtti napon szombat délben, illetve április 20-án reggel.
   
A versenyről minden további fontos információ megtalálható a www.oxigenklub.hu weboldalon.
   
Az eddigi győztesek:
2004: Vincent Krop (kenyai), Staicu Simona (magyar), 2005: Bogale Tesfaye (ethióp), Kovács Ida (magyar), 2006: Bellor Miningwo Yator (kenyai), Teveli Petra (magyar), 2007: Saren Philip (kenyai), Farkas Katalin (magyar)

MTI