Debreceni úszó Eb – Új országos csúcsokkal hatodik a 4×100-as férfi gyorsváltó

image Új országos csúccsal a hatodik helyen végzett a Kozma Dominik, Cseh László, Bernek Péter, Takács Krisztián összetételű magyar 4×100-as férfi gyorsváltó a debreceni úszó Európa-bajnokság hétfői nyitónapján.

    Kozma kiváló egyéni teljesítménnyel indította a versenyt, ugyanis a staféta első embereként 49.12 másodperc alatt tudta le a 100 métert, amivel új magyar rekordot állított fel (régi: 49.13, Zubor Attila, 2001.07.27.).
    Cseh a harmadik helyről vághatott neki a távnak, de két helyet visszaesett, majd következett Bernek, aki újabb két pozíciót „rontott”.
    Záró emberként Takács ugrott a vízbe, s nagy hajrával végül a hatodik helyet szerezte meg a csapatnak, ráadásul a 3:17.23-as idő új országos csúcsot jelent (régi: 3:18.01 perc, 2010.08.09)    
    A számot a franciák nyerték az olaszok és az oroszok előtt.
    „Nagyon elégedett vagyok, de szerintem ez a csapat többi tagjáról is elmondható, egyrészt a hatodik hely miatt, másrészt meg azért, mert reményeink szerint ez kvalifikációt ér az olimpiára” – nyilatkozta az MTI-nek Kozma.
    „Jó volt itt versenyezni, doppingolt az, hogy láttam, milyen jó, összetartó a csapat” – mondta Cseh. „Egyéni országos csúcs, váltó országos csúcs, azt hiszem, ami bennünk volt, azt beletettük, fantasztikus időeredményt úsztunk, mindenki erőn felül teljesített, szerintem kint lesz a váltó ezzel Londonban.”
    Bernek hozzátette: „Nagyon jó csapat állt össze, ilyenkor nincs taktika, mindenki beletesz apait-anyait.”
    „Nyilván az volt a cél, hogy az országos csúcsot megjavítsuk, már délelőtt is közel voltunk hozzá. Nemcsak magunkért, hanem a csapatért  úsztunk” – nyilatkozta Takács.

Share: