Diapolo Téli Kupa: jöhetnek a helyosztók

általanos kép0123

A csoportmeccseknek is vége a Diapolo Téli Kupában, így hétvégén jöhetnek a helyosztók. Már megvan a döntő párosítása is a rangos felkészülési tornán.

általanos kép0123

Mint ismeretes, a verseny elsődleges célja, hogy felkészülést nyújtson az alacsonyabb osztályú együtteseknek a tavaszi rajt előtt, ahol szó szerint egy-egy gólon múlt az A-csoport végeredménye. Itt körbeverések után a gólarány döntött három csapat között is, ami a RETR-O-SC-nek volt a legjobb, utána a MAFC “111” és az Oázis csapata következett. A B-jelű csoportban is a gólarány számított, ami a Neptunnak volt a jobb az ASI előtt, így Beszédes Csaba együttese vívhatja a finálét a RETR-O-SC-vel a hétvégén a Laky Károly uszodában.

Érdekesség, hogy a Neptun címet védhet, hiszen tavaly az UVSE ellen 9-6 arányban győzött a csapat.

A Diapolo Téli Kupa, 5. fordulójának eredményei:

UVSE-MAFC “111” 5-20 (0-5, 1-3, 2-7, 2-5)

Honvéd Kölyök Polo S-RETR-O-SC 5-10 (0-2, 2-2, 1-2, 2-4)

Oázis SC-Vidám Vízilovak VSC 15-9 (3-2, 5-2, 3-2, 4-3)

Az A-csoport végeredménye:

1. RETR-O-SC  12 pont (+3-as gólarány)
2. MAFC “111” 12 pont (-1-es gólarány)
3. Oázis SC 12 pont (-2-es gólarány)
4. Vidám Vízilovak VSC 4 pont
5. Honvéd Kölyök Polo Suli 2 pont
6. UVSE 1 pont

B-csoport:

BVSC-Neptun VSC 2-40 (0-9, 0-8, 1-11, 1-12)

Kertészeti Egyetem-Angyalföldi SI DSE 9-27 (1-8, 4-5, 1-8, 3-6)

Vidám Vízilovak ifi-Budaörsi UVVSE 12-8 (4-1, 2-4, 3-0, 3-3)

A B-csoport végeredménye:

1. Neptun VSC 13 pont
2. Angyalföldi SI DSE 13 pont
3. Vidám Vízilovak VSC ifi 9 pont
4. BVSC 6 pont
5. Kertészeti Egyetem AC 3 pont
6. Budaörsi UVVSE 0 pont

A hétvége programja, helyosztók:

(2017. február 19., vasárnap, helyszín: Szőnyi út)

11-12. helyért:

14:00 UVSE-Budaörsi UVVSE

9-10. helyért:

15:00 Honvéd Kölyök Polo S-Kertészeti Egyetem

7-8. helyért:

16:00 Vidám Vízilovak VSC-BVSC

5-6. helyért:

17.00 Oázis SC-Vidám Vízilovak ifi

Bronzmérkőzés:

18:00 MAFC “111”-Angyalföldi SI DSE

Döntő:

19:00 RETR-O-SC Közhasznú-Neptun VSC

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS