Diawara és Fernando a Milan célkeresztjében

A Milan is bejelentkezett az olasz élvonalban szereplő Bologna tehetséges középpályásáért, Amadou Diawaráért, aki iránt a Roma is érdeklődik. Az alternatíva a Manchester Citynél mellőzött Fernando.

José Sosa átigazolását követően a Milan gőzerővel dolgozik egy másik középpályás szerződtetésén. Állítólag Adriano Galliani, a klub vezérigazgatója már felvette a kapcsolatot a Bolognával a 19 esztendős Diawara ügyében, aki több együttes figyelmét is felkeltette. Többek között a Juventus és a Bayern München is érdeklődött iránta, ám a legkomolyabb kérője mégis a Roma és az Aston Villa.

A Sky értesülései szerint a Milan megtette első ajánlatát a fiatal guineai játékosért. A piros-feketék 3,5 – 4 millió euróért kölcsönvennék Diawarát a következő szezonra, kötelező vásárlási opcióval. Állítólag a játékos szívesen csatlakozna a Milanhoz, a Bologna viszont végleges eladásban gondolkozik. Ha hinni lehet a híreknek, akkor az Aston Villa nemrég egy 17 millió eurós ajánlattal kopogtatott.

Amennyiben a Milan nem jár sikerrel, akkor Fernando érkezhet a Manchester Cityből, ahol egyáltalán nem alapember. A milánói együttes mellett a Fiorentinát is érdekli a 29 éves játékos, akit a City hajlandó lenne elengedni egy kölcsön+opciós ajánlat esetén.

A londoni alakulat 2014 nyarán 15 millió euróért szerződtette Fernandót az FC Portótól.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.