A létesítmény vezetőjének elmondása szerint a felfokozott érdeklődés annak is köszönhető, hogy Hornok Miklós magyar DK-kapitány csapatában szinte bizonyosan helyet kap Fucsovics Márton, az utóbbi évek egyik legnagyobb tehetsége, aki nyíregyházi születésű játékos.
"Nagyon kíváncsiak Marcira az emberek" – jelentette ki Máthé Csaba, aki hozzátette, hogy egy rockbanda, a Nap együttes adja majd a talpalávalót a mérkőzések előtt és a szünetekben. "Nálunk sok a teniszbarát, aki szívesen lát olyan kitűnőségeket, mint a világ elitjébe tartozó Ernests Gulbis."
A 24 esztendős Gulbis eddigi legjobbjaként 21. volt a világranglistán. A magyar-lett összecsapásra az Euro-afrikai Zóna II. csoportjának második fordulójában kerül sor. Hornok Miklós csapata az első fordulóban, Szegeden 3-2-re nyert az írekkel szemben.
Az I. csoportba jutáshoz három győzelem szükséges, egy újabb siker esetén szeptemberben az ukrán-ciprusi párharc nyertese lesz a magyarok ellenfele.