Dollármilliókkal tartoznak a Nemzetközösségi Játékok szervezői

Több millió dollárral tartoznak az október 14-én befejeződött Nemzetközösségi Játékok indiai szervezői.

    A nyitó- és záróünnepség felszerelése ráadásul még mindig Újdelhiben van, és a hatóságok nem járulnak hozzá az elszállításukhoz.

    "A szervezők és a kormányképviselők olyan gyalázatosan viselkednek, hogy minden nemzetközi cég alaposan gondolja meg, mielőtt üzletet köt velük" – mondta Ric Birch. Az 1984 óta több olimpiai ceremónia kivitelezésében közreműködött ausztrál üzletember hozzátette: több helyen is panaszt emelt, de egyetlen hivatal sem méltatta válaszra.

    A Nemzetközösségi Játékok hírnevét idén a számos doppingeset és a kevés néző mellett az is rontotta, hogy a résztvevők közül többen fertőzött vízre, rovarinvázióra, hibás berendezésekre és higiéniai hiányosságokra panaszkodtak.