Dombi: „Elég ízetlen volt az egész”, Boris szerint látszódott, hogy nem szárnyal a csapat – edzői értékelések

Paksi FC-DVSC 1-0

A mérkőzés összefoglalója itt!

Waltner Róbert (Paksi FC): – Gratulálok a csapatnak! Tudtam, tudtuk, hogy nem az az igazi arcunk, amit az elmúlt héten mutattunk, ezt ma mindenki bebizonyította. Nagyszerű csapatmunkát végeztünk, fegyelmezetten futballoztunk. Igazi csapatként arattunk fontos győzelmet, amiből mindenki kivette a részét. Voltak gondjaink, hiszen jó pár sérültünk lett a mérkőzésre, Nagy, Haraszti, Szabó és Sajbán sem tudta vállalni a játékot. A jobb hátvédünk egy belső védő volt Kinyik személyében, míg a balhátvédünk egy jobb oldali védő, Osváth. Mindenki remek teljesítményt nyújtott, egységes csapatként nyertük meg a találkozót. Volt öt-tíz perc, mikor vendégeinknek is akadtak helyzetei, ha ezeket kihasználják, szorosabb lehetett volna az eredmény. Ha Balogh kapufája vagy Varga fejese ugyanakkor a DVSC kapujában köt ki, hamarabb is lezárhattuk volna a mérkőzést. Büszke vagyok a fiúkra, hogy végig megtartottuk az előnyünket, de legfőképpen a mutatott hozzáállásukra. Ma mindenki százhúsz százalékot vitt ki a pályára. Minden meccsnek van lélektana, ez a mai összecsapásunk más volt, mint az utolsó kettő. Ma jó mentalitással, fegyelmezett futballal, kapott gól nélkül hoztuk le a találkozót, pedig a DVSC pontrúgásai mindig veszélyesek. Örülünk ennek a győzelemnek, már csak azért is, mert most két hét bajnoki szünet jön, és nem volt mindegy, milyen szájízzel várjuk hosszan a következő fordulót. (paksifc.hu)

Dombi Tibor (DVSC, megbízott edző):

Csináltuk, de nem kellő odaadással, lelkesedéssel, és ilyenkor nem is úgy pattannak a labdák. Elég ízetlen volt az egész, nem lehet belekötni senkibe, mert csinálta a dolgát, de valami hiányzott, valami plusz, amivel ikszre tudtuk volna hozni a meccset. Ilyenkor a szerencse, egy VAR-döntés sem úgy alakul, hogy nekünk jó legyen, mert nem tettünk eleget érte.

Budapest Honvéd-Kecskeméti TE 0-0

A mérkőzés összefoglalója itt!

Tam Courts (Honvéd): – Nem feltétlen volt ez egy élvezetes mérkőzés, viszont a játékosokat nem érheti kritika abból a szempontból, hogy küzdöttek és hajtottak végig. Néhol a minőség hiányzott a játékból. Mindkét csapat rövid időn belül játszotta sokadik meccsét, ez érezhető volt, viszont az erőfeszítés és a küzdőszellem megvolt. Pozitív, hogy zsinórban három meccsen nem kaptunk gólt, illetve gyűjtöttünk pontot, a kreativitást és a kockázatvállalást viszont hiányoltam.

Szabó István (KTE):Szeretem visszanézni másnap a meccset, akkor hitelesebb értékelni, de igazságosnak érzem az eredményt. Mi is és a Honvéd is tehetünk róla, hogy inkább a küzdelem dominált, nem a látványos játék, egy-egy nagyobb helyzet adódott talán mindkét oldalon. Gyűrték egymást a csapatok, kicsit többet vártam, de azt mondtam a meccs előtt, hogy pontot, pontokat szeretnénk szerezni. Egyet végül sikerült, így elégedettek vagyunk. (kecskemetite.hu)

MOL Fehérvár FC-Mezőkövesd 2-1

A mérkőzés összefoglalója itt!

Michael Boris (Fehérvár): 

Nem a mai volt a legjobb mérkőzésünk, de látszik, milyen az, amikor nem szárnyal a csapat. Milyen az amikor egy passz nem működik vagy valaki a másik irányba mozdul be.

– Voltak jó megmozdulásaink is: Kastrati nagyot hajtott, Kodro két gólt is szerzett és ebből kell építkeznünk, hogy zsinórban megszerezzük a második győzelmünket is. Úgy gondolom, hogy ez önbizalom és magabiztosság kérdése is. Ha a Köln elleni győztes meccs után játszottuk volna le ezt a meccset, akkor valószínűleg a passzok is sokkal jobban jöttek volna, akkor sokkal inkább szárnyaltunk volna. Edzésen is sokat próbálkozunk, viszont látszott ma, hogy milyen az, amikor a játékosok csak a biztonsági passzokra törekednek és nem próbálják meg a kockázatos, de a támadóharmadban hasznos passzokat megvalósítani.  (m4sport.hu)

Híres Gábor (Mezőkövesd):Lehet, hogy magunkra találtunk, de ezért nem kaptunk pontot. Dicséret illeti a játékosokat, mert nem is nagyon volt ma rossz teljesítmény. 1-1 hiba becsúszik és most sajnos olyan szériában vagyunk, hogy egy hiba megbüntet minket. Teljesen egy szinten játszottunk, nem mondom, hogy felülmúltuk őket, de ők se jöttek olyan elánnal. A góloknál egyszer vagy kétszer jöttek át a térfélen, mondanám, hogy ehhez nagyfokú szerencse kell a másik oldalon, szóval egy ikszet megérdemeltünk volna. (m4sport.hu)