Az olasz kapitány úgy véli, helyzete hasonló, mint Benedek pápáé, de már mellette is kezdenek kiállni az emberek.
Roberto Donadoni szerint hasonlóan nagy volt rajta a nyomás kinevezése után, mint XVI. Benedek pápán, aki egy rendkívül sikeres egyházfőtől vette át a stafétát, és időbe telt, míg elfogadtatta magát. Donadoni is egy sikeres trénert váltott, mára azonban senki sem Marcello Lippivel azonosítja az olasz kapitányt.
– A sztorim olyan, mint Benedek pápáé. Egy olyan elődöt követően választották meg, akit nem lehet elfelejteni, és sokan jobban elfogadták őt. Mikor engem megválasztottak, a szurkolók nehezen szokták meg, hogy nem a vb-címet szállító Lippi van a helyemen. Vele hasonlítottak össze, csakúgy mint Benedeket és elődjét, II. János Pált, de ma már elfogadnak engem is és a munkámat is – nyilatkozta Donadoni, aki a pápás hasonlata után elárulta: ha Vatikánban működne futballcsapat, minden további nélkül vállalná az irányítását.
– Profi vagyok, és ahová hívnak, oda elmennék dolgozni. Ha egy napon Vatikán versenyképes csapatot tud kiállítani, szívesen mennék oda edzősködni – mondta Donadoni.