Döntőt játszunk a Telki Kupán

image

Az U17-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a Telki Kupán, a horvátok elleni sikerrel bejutott a viadal döntőjébe.

A mieink a Málta elleni 2-1-es győzelem után az első játéknapon magabiztos, 4-1-es győzelmet arató horvátokkal találkoztak Felcsúton. Pisont István a szerdai siker után több helyen is változtatott együttesén, és a Hrabina Alex – Baksa Dénes, Asztalos Dávid, Kovács Tamás, Forgács Dávid – Szántó Gergő, Nagy Dominik (Szabó Bence, 41.), Farkas Zoltán – Tóth László (Vlasics Dániel, 73.), Bobál Gergő (Medgyes Zoltán 50.), Popgeorgiev Pantelis összetételű együttest küldte pályára.

A mérkőzés első negyedórája kiegyenlített játékot hozott, majd a mieink átvették az irányítást, és több veszélyes akciót is vezettek, a végjátékban azonban gyakori volt a pontatlanság. A második félidőben már egyértelműen a magyar válogatott uralta a meccset, és a 68. percben egy remek támadás végén Tóth László egy szép góllal szerzett vezetést. A folytatásban is a mieink előttek adódott több lehetőség, de újabb gól már nem született, válogatottunk 1-0-ra megnyerte a mérkőzést, és ez azt jelenti, hogy szombaton a másik "elődöntőt" megnyerő szerbekkel mérkőzünk a tornagyőzelemért.

– Több helyen is változott a kezdőcsapatunk, és az első negyedórában látszott, hogy a pályán lévő futballisták nincsenek teljes mértékben összeszokva, ekkor kicsit még akadozott a játékunk – mondta az mlsz.hu-nak Pisont István a lefújás után. – Az első félidő közepétől azonban végig a mi akaratunk érvényesült, szervezetten, fegyelmezetten futballoztunk, és végül egy gyönyörű góllal megérdemelten nyertük meg az összecsapást. A döntőben egy hasonló stílusú szerb csapattal találkozunk, s bár vannak sérültjeink, biztos vagyok benne, hogy akik pályára lépnek, mindent megtesznek a végső siker érdekében. Négy nap alatt három mérkőzést játszunk, ami hatalmas erőpróba a futballistáknak, ezért pénteken a feltöltődésre, frissítésre helyezzük a hangsúlyt. Úgy gondolom, ha szombaton is hasonlóan szervezetten és kellő tartással játszunk, jó esélyünk lesz a tornagyőzelemre.

Csütörtöki eredmények:

Magyarország – Horvátország 1-0

Málta – Szlovákia 0-5

Izrael – Szerbia 1-1 (tizenegyesekkel Szerbia győzött)

Belgium – Románia 2-1

A szombati program:

7. helyért:

Málta – Románia, Szigetszentmárton, 11 óra

5. helyért:

Belgium – Szlovákia, Ráckeve, 11 óra

3. helyért:

Izrael – Horvátország, Telki, 15.45 óra

Döntő:

Magyarország – Szerbia, Telki, 17.30 óra

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.