Dőzsölni fog a Mercedes pilótája a teszten

F1

2016. május 10. kedd, 19:52

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Az F1-es csapatok nem csak a hétvégi Spanyol Nagydíjra készülnek, hanem a jövő héten szintén Barcelonában zajló kétnapos tesztre is. Az eddig bejelentett pilótafelállásban néhány új név is feltűnik.

Dppi_00116004_114

Az egyik legelfoglaltabb pilóta a következő napokban határozottan Esteban Ocon lesz, aki pénteken az első szabadedzésen először vezetheti majd a Renault autóját, majd kedden az első tesztnapot is teljesíti a csapattal, szerdán pedig már a mezőny leggyorsabb modelljébe, a Mercedes W07-be pattan át, hogy velük abszolválja a napot. Az egyik legígéretesebb fiatal tehetségének tartott francia hivatalosan a Mercedes tesztpilótája, a Renault-nak pedig idénre csak kölcsönben adták oda tapasztalatszerzés céljából.

Emellett a jövő héten vezetni fogja a Williamset a csapat tesztpilótája, Alex Lynn, a McLarenhez pedig visszatér az idén velük már egy futamot is teljesítő Stoffel Vandoorne, hogy Jenson Button oldalán segédkezzen a fejlesztések kiértékelésében.

Többen nem jelentették még be a felállásukat, de azt már lehet tudni, hogy a Sauber az egyetlen istálló, amely nem vesz részt a kedden és szerdán zajló teszten. Idén még egy szezonközi gyakorlásra lesz lehetősége a mezőnynek, ezt majd Silverstone-ban tartják.

 

  Kedd Szerda
Mercedes Rosberg Ocon
Ferrari ? ?
Williams Lynn Massa
Red Bull ? ?
Force India Celis Celis
Renault Ocon Magnussen
Toro Rosso ? ?
McLaren Button Vandoorne
Manor ? ?
Haas Grosjean Gutierrez

Forrás: www.formula.hu – RSS